Ráadásul nem is akármilyen filmes adaptáció, hanem ismét egy remek magyar film, amelyet látva úgy éreztem: a rendező egyrészt érti és tiszteli Stanisław Lem írásművészetét, másrészt korántsem akar kizárólag sci-fi-t elénk tárni, hanem Az Úr hangja című regény cselekményéből kiindulva, azt egy, a sci-finél talán „könnyebben emészthető” műfajba, a családtörténetbe ágyazza. Ráadásul a Stanisław Lemre egyértelműen jellemző, a modern technológiáról, az emberiség világegyetemben elfoglalt helyéről és a más bolygókon lehetséges élet mikéntjéről való filozofikus gondolkodásmódot is átveszi és alkalmazza Pálfi György akkor, amikor ugyan az űrkutatást bemutató képsorokkal, a mesterséges intelligencia lehetséges létezésének bemutatásával kezdi a filmjét, de ezek a kockák hamar átváltanak a főhős, Péter (Polgár Csaba) személyes élettörténetének láttatásába, azaz mindezen sci-fi-elemek emberekre, emberi sorsokra gyakorolt hatására.
A film főhőse épp Amerikába indul, hogy megkeresse az édesapját, aki a srác két éves korában hagyta el a családját: Pétert, Péter édesanyját, Erzsit (Bánsági Ildikó), és az akkor mindössze féléves, felnővén kerekesszékbe kényszerülő öccsét, Zsoltot (Fekete Ádám). Péter az apjáról mindeddig csak annyit tudott, hogy matematikus, aki egy stockholmi konferenciára indulván nem tért haza, mert Amerikába emigrált – pontosabban disszidált. Az apakereséshez ez mindenképp kevés információ lenne, ám a fiatalember és az öccse egyszer csak egy, az 1980-as évek elején készült, interneten fellelt dokumentumfilmben felfedezni véli az addig csak fényképről ismert apját, amely film a La Palomai Kutatóközpont és három, Coloradóban egyszerre bekövetkezett robbanásos baleset összefüggéseit boncolgatja egy űrkutatási programmal összefüggésben.
Ezen háttérinformáció birtokában indul tehát Péter Amerikába. Az apa felkeresése sikeresnek bizonyul: kiderül róla, hogy azóta Hogarth-ra változtatta a magyar Horváth vezetéknevet (Eric Peterson), s azóta új családot alapított. Mindeközben a film továbbra is jó arányérzékkel tolja elénk egyfelől a sci-fi-be illő motívumokat (például azt, ahogy Péter az apját keresve egy fej- pontosabban arcnélküli embert követ a metrón, majd pedig egy rendkívül szürreális jelenetben találkozik Istennel, aki azonban minden, csak nem kedves hozzá), illetve a családtörténeti eseményeket. Rendkívül megható például, ahogy a megtalált apa új családja: szép felesége és két gyermeke befogadja Pétert, s ahogyan az apa szembesül a másik magyarországi fia, Zsolt kerekesszékes mivoltával. Miközben a sci-fi és a családtörténeti szál össze is fonódik: édesapja elmondja Péternek, hogy miért érezte fontosnak, hogy „lelépjen” Magyarországról s az USÁ-ban dolgozhasson: 1979-ben az USA ugyan valóban megszegte a Szovjetunióval 1963-ban megkötött atomcsend-egyezményt, de erre jó oka volt: egy távoli bolygóról életre utaló jelet kaptak az űrkutató központban, amit az egyébként vallásos Hogarth csak az Úr hangjaként értelmezett, s ennek mindenképp utána kellett járniuk. Az ezzel összefüggő fegyverkezés és a sajnálatos balesetek ennek a jó célnak voltak a rossz következményei.
Péter megérti az apját, s megbocsát neki, Zsolt azonban – aki interneten keresztül mindenről értesül, ami a bátyja útja során történik – már jóval kevésbé elnéző Hogarth-tal. Erzsiről, az otthagyott, volt feleségről nem is beszélve. S az USA törvényhozásának sem egyértelmű az egykor történtekhez való viszonyulása. De hogy milyen, s hogy mindez milyen következményekkel jár Péter apjának életére, s hogy Péter sorsa a továbbiakban hogy alakul, arról győződjenek meg Önök. 108 perc megfeszített figyelmet követel Az Úr hangja című film, de ezt a koncentrált figyelmet, úgy vélem, mindenképp megéri az alkotásnak szentelni. Az Apolló moziban megtekinthetik Pálfi György kiváló filmjét.
Gyürky Katalin
Hozzászólások