Debrecen városa és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésének és védnökségének köszönhetően december 13-ától látogatható Apáti-Tóth Sándor fotóművész Atlantisz című kiállítása a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében. A tárlat megnyitóján jártunk.
A kiállítás megnyitó ünnepségének a SONUS ütőegyüttes tagjainak lenyűgöző xilofonjátéka, valamint a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet zenés produkciója adott keretet. A felvezető hangszeres zene után Kerekes Sándor, a Főnix Rendezvényszervező Kft. kommunikációs vezetője röviden ismertette a tárlat megnyitóján jelen lévő fotóművész pályájának legfontosabb állomásait: Apáti-Tóth Sándor Cegléden született 1948-ban. Fotográfusok, képek között nőtt föl, családi mintát követve kezdett fényképezni – hatéves korában. Munkáival először tizenhárom éves korában szerepelt országos fotókiállításon. Alig lett nagykorú, s már Tokió, Brüsszel, Párizs, Bordeaux, London kiállítótermeiben kerültek falra képei. Mintegy tízezer képe jelent meg nyomtatásban. Varázslatos szimbólumrendszerből építkező képeit ciklusokba szervezve mutatja be, több mint nyolcvan önálló kiállítást rendeztek munkáiból. Hatvanadik születésnapján a Magyar Nemzeti Galériában nyílt meg egy közel kétszáz képből álló önálló tárlata.
Az ismertető után a kiállítást Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő nyitotta meg. Véleménye szerint Apáti-Tóth Sándor azok közé a művészek közé tartozik, akikre rá lehetne mondani: könnyű nekik. Könnyű, hiszen Apáti-Tóth Sándornak az édesapja is fotóművész volt, ezért már gyermekkorában olyan „fotóapparátokat” vehetett a kezébe, amelyekről más vele egykorú társai csak álmodhattak. Könnyű, hiszen, ahogyan arra Kerekes Sándor is utalt, már fiatal korában, alig húsz évesen kitárultak előtte a világ kiállítótermei, s azóta húszezer kiállított fotót tudhat a magáénak. Azonban csak elvileg könnyű Apáti-Tóth Sándornak – mutatott rá Zalán Tibor –, hisz hányszor láttunk már olyat, hogy egy híres apa árnyékában elkallódik a nem kevésbé tehetséges gyermek. De szerencsére Apáti-Tóth Sándorral nem ez történt, hanem az apjához képest, az apja árnyékából kikerülve képes volt egyéni látásmódot kialakítani a fotográfia terén. S arra is van példa – s ezért is lenne túl egyszerű könnyűnek titulálni ezt a pályát –, hogy a korai sikerek, amelyekben Apátinak is része volt, korai kiégéshez vezetnek. De ezt is „megúszta” a művész, mégpedig azzal a folyamatos minőségi munkával, amivel a kurátorok figyelmét is felkeltette. Úgy, hogy nem lett a szakmáján, a hivatásán belül forradalmár, hanem szervező, értékek mentén szervezkedő alkotó vált belőle, aki vidéken teremt képeket, amelyek aztán elhagyják a születési helyüket. Mindezek mellett az is Apáti-Tóth Sándor művészetének különlegességei közé tartozik, hogy amíg a legtöbb fotográfus a tárgyában találja fel a költészetet, Apáti a teremtett költészethez rendeli hozzá a tárgyát. A költészetnek és fotográfiának a szimbiózisára pedig remek példa a kiállításhoz kapcsolódó Atlantisz című kötet is, amelyben a fotókompozíciókat a függőleges tengelyen versek követik, amelyek aztán rákomponálódnak a vízszintes tengelyre is.
Zalán Tibor abba is beavatta a hallgatóságot, hogy számára a legkedvesebb kép a most kiállított fotók közül Az Atlantisz kapujában című a maga barokkos hangulatával. Annak az Atlantisznak a kapuja ez, amely Atlantisz a szimbólumok gyűjtőszimbólumaként értelmezhető: hiszen ez maga az életünk, ahová beléptünk, s amit sajnos valamikor el kell hagynunk. Ahogyan azt maga Apáti-Tóth Sándor a kiállítása mottójában is megfogalmazza: „Atlantisz. Elsüllyedt, mesés, kincses világ. Túl földi életem nagyobbik felén, elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul kívánkoztak ki belőlem, s álltak össze e ciklussá. Megváltoztatni, netán jobbá tenni senkit nem akarnak ezek a képek. Legfeljebb egy kis szomorúságot, fájdalmat hagynak bennünk, hogy valamikor mindannyiunknak el kell hagyni Atlantiszt. Amíg lehet, gyönyörködjünk abban, hogy bent vagyunk.”
Apáti-Tóth Sándor fotóművész kiállítása 2019. január 13-áig ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.
Gyürky Katalin
Hozzászólások