A Debreceni Sportuszoda ad otthont 2016. október 8-án a Hajós Alfréd Kupa III. fordulójának. A versenyre előzetesen 27 egyesület 327 versenyzője nevezett, érdekesség, hogy román és norvég sportolók is rajtkőre állnak. A rendező DSC-SI 58 úszóval képviselteti magát.
A Kupán 8-8 számban mérik össze tudásukat az úszók, összesen 134 futamban. A verseny 10 órakor kezdődik, és előreláthatólag 17 órakor fejeződik be, emiatt a Debreceni Sportuszoda egész nap zárva tart.
A létesítményt üzemeltető Debreceni Sportcentrum Kft. 9.30-tól ünnepélyes keretek között "köszönti" városunk egyik emblematikus épületét. Beszédet mond Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere és Becsky András a Kft. ügyvezetője.
A tíz év alatt két világesemény, és több kiemelkedő hazai verseny házigazdája volt a Debreceni Sportuszoda, melyet hivatalosan 2006. október 14-én adtak át. Az ünnepélyes ceremónián az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina vágta át a szalagot, majd a délutáni program a Szentkirályi Ásványvíz-Vízilabda Magyar Kupa elődöntőivel folytatódott. A döntőben a Domino-BHSE (Gergely István, Szívós Márton, Fodor Rajmund, Molnár Tamás, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Székely Bulcsú stb.) 11-7-re verte a TEVA-Vasas-Plaket (Nagy Viktor, Varga Dániel, Varga Dénes, Steinmetz Barnabás, Steinmetz Ádám, Hosnyánszky Norbert stb.) gárdáját.
2007 márciusában itt rendezték meg először a Volvo-kupát, ahol az akkor még "csak" kétszeres olimpiai bajnokokkal teletűzdelt magyar válogatott (Kásás Tamás, Biros Péter, Szécsi Zoltán, Fodor Rajmund, Benedek Tibor, Kiss Gergely) a görögöket, a németeket és a románokat megelőzve, első helyen végzett.
2010. október 29-én itt játszotta története első élvonalbeli bajnoki találkozóját a DVSE, még Debrecen Fujitsu néven, közel 1200 néző előtt. A vége 6-6-os döntetlen a Pécs ellen.
Két úszó Eb házigazdája volt a létesítmény. 2007. december 13-16.: XI.LEN Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság, itt a mieink 4 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek.
A londoni olimpia évében (2012. május 21-27) Debrecenben rendezték meg a XXXI. Úszó Európa-bajnokságot. A kontinensviadal pikantériája, hogy 2012. február 16-án jelentették be, hogy a pénzügyi problémák miatt visszalépő Antwerpen helyett Debrecenben rendezik meg az Eb-t. A magyar versenyzők 9 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek.
Több hazai úszó országos bajnokság helyszíne is volt az uszoda, továbbá a Magyar Úszás Napja, a Hajós Alfréd Kupa, az Úszók éjszakája és a Fogyatékkal élők úszó országos diákolimpiája szintén állandó, folyamatosan visszatérő rendezvények a Sportuszodában.
Nap, mint nap itt edz többek között a DSC-SI úszószakosztálya, a DVSE, a Debreceni Szenior Úszó Klub, a Debreceni Búvárklub – a sokszoros uszonyosúszó világbajnok Senánszky Petra-, és éveken keresztül szelte a habokat az olimpiai bajnok Risztov Éva, és az ifjúsági ötkarikás aranyérmes Biczó Bence.
10 év 10 nap- Retró jegyek a Debreceni Sportuszodában
A jubileum kapcsán a Debreceni Sportcentrum Kft. vezetősége úgy döntött, hogy az alábbi hétvégi időpontokban kedvezményes, retró jegyárakkal várja a kedves vendégeket.
2016. október 15-16.
2016. október 22-23.
2016. október 29-30-31- november 1. (hosszú hétvége)
2016. november 5-6.
Retró jegyárak:
Felnőtt: 780 Ft
Diák/Nyugdíjas: 550 Ft
Gyerek: 300 Ft
Kombinált: 1400 Ft
Utólagos szauna használat: 690 Ft
