A DVSC elődje 1902. március 12-én jött létre Egyetértés Football Club néven. Mint a klub hivatalos honlapján olvasható, soraiban 1920-ig kizárólag a MÁV műhelyi dolgozók futballozhattak, akik összecsapásaikat kezdetben a Falógernek nevezett térségtől északra fekvő grundon tartották, szigorúan a munkaidő letelte után. Az első mérkőzéseken a mávisták már piros-fehérbe öltözve kergették a labdát.
A Loki később több néven is szerepelt a bő évszázad alatt, hívták Debreceni Vasutas Sport Egyesületnek, Debreceni Lokomotívnak (innen a „Loki” becenév), Debreceni Törekvés SE-nek, majd ismét DVSC-nek, később Debreceni Munkás Vasutas Sport Clubnak. 1979 óta viseli újra a Debreceni Vasutas Sport Club nevet.
A Loki sikerkorszaka a 90-es évektől köszöntött be bajnoki címekkel, Magyar Lupa-, Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmekkel, Bajnokok Ligája- és Európa-liga-szerepléssel.
Idézzünk fel néhány feledhetetlen pillanatot a legnépszerűbb videómegosztó oldal segítségével!
