Százhetvenöt esztendővel ezelőtt, 1849. július 31-én a segesvári csatában esett el Petőfi Sándor, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja – a kutatók mai álláspontja szerint.
Mint a honvedelem.hu írja, „Szilaj lelkesedés/Foly bennem, mint tüzár,/A vérszag és a füst/Megrészegíte már,/Előrerontok én,/Ha élek, ha halok!/Utánam, katonák,/Utánam, magyarok!” – Petőfi Csatában című költeménye alig öt hónappal 1849. július 31-én bekövetkezett halála előtt született.
Miután katonai szolgálatra jelentkezett, a költő elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére, de nem jutott tovább Nagybányánál. Visszatért Pestre, ahol átvette kapitányi kinevezését és bevonult Debrecenbe zászlóaljához. Itt késő őszig újoncok kiképzésével foglalkozott, de 1849 eleje már Bem József hadseregénél találja, amelynek soraiban, januárban a Vízakna és Déva közötti csatákban át is esett a tűzkeresztségen.
Nem sokkal később a költő katona Mészáros Lőrinc hadügyminiszter után annak helyettesével Klapka György tábornokkal került összetűzésbe, aminek házi őrizet és ismételt rangjáról való lemondás lett a vége. Tiszti fizetése híján Petőfi nehéz helyzetbe került, de 1849 júniusában maga Kossuth Lajos kérte fel a nép mozgósítására. A költő az orosz beavatkozást követően csatlakozott ismét Bem hadseregéhez.
Július 31-én találkozott Bem mintegy 3–4 ezer főt számláló serege a csaknem ötszörös túlerőben lévő orosz haderővel.
A fehéregyházi (segesvári) ütközet a magyarok vereségével végződött. A csatában délután még élve látták a költőt, de további sorsát máig homály fedi.
A történészek és kutatók mai álláspontja szerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halál halt.