Mint írtuk,a debreceni migrációs táborban hétfő délután történt incidens miatt ideiglenesen lezárták a befogadóállomást.
A táborlakók bemehetnek a befogadóállomásra, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is.
Este fél 7-kor megérkezett a táborba Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott és Papp László, Debrecen polgármestere. Ők egy rendőri vezető kíséretében bementek a befogadóállomásra – látta az MTI tudósítója.
A helyzet pillanatnyilag nyugodt, a rendőrök még mindig nagy erőkkel vannak a helyszínen. A tábor kapujánál mintegy két tucat migráns tartózkodik.
Délután a migrációs tábor mintegy száz lakója, botokkal a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott. Azt többen is megerősítették az MTI tudósítójának, hogy az alapkonfliktus két migráns között alakult ki, amiatt, hogy egyikük megtaposta a Koránt.
Immár hivatalos információk szerint 200 euro lapult a megtaposott Koránban, ez is közrejátszhatott az események elfajulásában. Papp László polgármester a helyszínen azt mondta, hogy ez az esemény is azt bizonyítja, hogy a tábort be kell zárni, Debrecen városa rágóta ezért küzd ezért, és küzdeni is fog. A városvezető azt mondta, hogy ameddig csak tudják, zárva tartják a tábort.
