Szilágyi Zoltán 2021 nyarán állt munkába a DVSC női kézilabdázóinál, s hamar kiderült, hogy ideális párost alkotnak segítőjével, Kudor Kittivel – írja a dvsckezilabda.hu. Irányításukkal a csapat az elmúlt szezonban bronzérmet szerzett, így 11 év után végzett újra dobogós helyen. A szakember – akit időközben a női juniorválogatott szövetségi edzőjének is kineveztek – eredetileg 2023 nyaráig szóló szerződést írta alá Debrecenben, ezt hosszabbították most meg a felek újabb két évvel.
„Egy percig sem gondolkoztam a válaszon, amikor ügyvezetőnk először beszélt a szerződés meghosszabbításáról, sőt már kicsit vártam is, hogy Ábrók Zsolt megkeressen – beszélt a szerződéshosszabbítás hátteréről Szilágyi Zoltán. – Érzem a klubnál a személyem iránti bizalmat, ami egy edzőnek nagyon fontos, s persze szeretek ezzel a csapattal dolgozni. Elkötelezett, ambiciózus társaság állt össze a Lokinál, amely szép jövő előtt áll. Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező egyesület tagja lehetek, amely nem a múltjából él, hanem komoly céljai vannak, s én ezekkel a célokkal minden tekintetben azonosulni tudok. Debrecenben főként magyar játékosokkal, fiatal magyar tehetségekkel próbálunk eredményt elérni, s ez nagyon fontos az egész honi kézilabda szempontjából.”
(dvsckezilabda.hu/HP)
