350 elektromos buszra írnak ki tendert, egy próbaüzemmódban közlekedik Hajdúszoboszlón

A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.

Az MTI híre szerint Palkovics László a fürdővárosban egy hónapig próbaüzemben közlekedő elektromos autóbusz bemutatásakor jelezte, eddig 60 elektromos busz esetében hirdettek eredményt, a járművek az ország különböző településein közlekednek.

A tárcavezető kitért rá, hogy a kormány a gazdaság zöldítését tűzte ki célul, ennek fontos eleme a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel.

Hajdúszoboszló, 2022. március 9. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) és Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója (b) az egy hónapig próbaüzemben közlekedõ Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbuszon a hajdúszoboszlói autóbusz-állomáson 2022. március 9-én. A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbre is kiterjesztik a projektet. MTI/Czeglédi Zsolt

Bodó Sándor, fideszes országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar megye 5. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje a jövőnek szóló üzenetnek tartotta, hogy az ország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központjában, Hajdúszoboszlón is megjelent a teljesen elektromos hajtású autóbusz.

A foglalkoztatáspolitikai államtitkár felidézte, hogy egy hónappal korábban már üzembe helyeztek Hajdúszoboszlón korszerű, de még hagyományos meghajtású autóbuszokat, de a jövőt az elektromos hajtás képviseli.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere azt mondta, az önkormányzat a fenntartható környezet jegyében dolgozik a városért. Örömmel nyugtázta, hogy néhány hétig ismerkedhetnek a helyiek az elektromos autóbusszal, de jelezte: a Volánbusz Zrt.-vel közösen pályáznak arra, hogy hosszú távon is legyenek elektromos buszok a fürdővárosban.

Hajdúszoboszló, 2022. március 9. Az egy hónapig próbaüzemben közlekedõ Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz a hajdúszoboszlói autóbusz-állomáson 2022. március 9-én. A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbre is kiterjesztik a projektet. MTI/Czeglédi Zsolt

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2018 óta, az autóbusz-megújítási program keretében 1800 környezetbarát buszt állítottak forgalomba az országban. Ennek köszönhetően évi 10 millió literrel csökkent az üzemanyag-fogyasztás, és 30 ezer tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

Weingartner Balázs, az ITM háttérintézménye, a Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte: az elektromos buszon először Hajdúszoboszlón látható Humda Green felirattal az a céljuk, hogy minél több városba eljusson a környezettudatosságra törekvés.

(MTI/HP)
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Exit mobile version