Megölték a Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni szerdai merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért a francia biztonsági erők január 9-én, pénteken. A terroristák fegyvereikkel tüzelve kitörtek abból a nyomdaipari épületből, ahol elbarikádozták magukat Dammartin-en-Goele településen, ekkor likvidálták őket. A dzsihadisták által túszul ejtett (?) ember sértetlenül kiszabadult. Az AFP francia hírügynökség szerint a GIGN (csendőrségi kommandós alakulat) egyik tagja megsebesült Dammartin-en-Goele-ben.
A Le Figaro szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a Kouachi-fivérek nem voltak vele tisztában, hogy az épületben, amelyben pénteken elbarikádozták magukat, egy túsz rejtőzködik.
A túsz családtagjai a délelőtt folyamán többször is megpróbálták elérni a 27 éves fiatalembert, ő azonban nem vette fel a telefonját, csak később küldött egy sms-üzenetet, amelyben azt írta: „elbújtam az első emeleten. Azt hiszem, mindenkit megöltek. Mondjátok meg a rendőröknek, hogy lépjenek közbe.”
