Irtózatosat szívtak a magyar autóhitelesek

Az autóhiteleseknek fájhat leginkább a svájci frank csütörtöki durva erősödése, a lakáshitellel rendelkezők túlnyomó többségét nem érinti az árfolyamváltozás, hiszen ők már rögzített árfolyamon törlesztenek – emelték ki az MTI-nek nyilatkozó devizapiaci elemzők.

A svájci jegybank csütörtökön délelőtt váratlanul eltörölte az euróval
szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a frank jelentősen erősödött
az euróval és más devizákkal, így a forinttal szemben is.
Az elemzők figyelmeztettek arra, hogy a magyar bankrendszer számára újabb sokkot jelenthet a heves árfolyammozgás.

Az történt, hogy a svájci jegybank csütörtök délelőtt váratlanul
eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét. A bank
szerint az árfolyamküszöb „komoly károktól óvta meg” a svájci
gazdaságot, de a fenntartása most már nem indokolt.
    Az euró
árfolyama 2012 januárja óta folyamatosan a 1,20 frankos szint körül
mozgott, de délelőtt pár perc alatt 0,917 frankra zuhant a jegybank
döntésének bejelentése után.
    A svájci központi bank közleménye
szerint az árfolyamküszöböt egy olyan időszakban vezették be, amikor
rendkívül felülértékelt volt a frank, és nagy volt a bizalmatlanság
szintje a pénzügyi piacokon. A bank szerint a frank árfolyama még mindig
magas, de összességében már nem annyira felülértékelt, mint az
árfolyamküszöb bevezetésekor.
    A svájci jegybank szerint az elmúlt
időszakban eltérően változtak az egyes jegybankok monetáris politikái.
Az euró gyengült a dollárral szemben, ez pedig gyengítette a frankot a
dollárral szemben. A bank véleménye szerint a jelenlegi körülmények
között nem indokolt az euróval szembeni árfolyamküszöb fenntartása.
    A
svájci jegybank arról is döntött, hogy a 3 hónapos frank Libor (a
globális irányadó bankközi kamatláb) irányadó sávja mostantól mínusz
1,25 százalék és mínusz 0,25 között ingadozhat, a korábbi mínusz 0,75
százalék és 0,25 százalék közötti sáv helyett.
    A jegybank
jelentősen csökkenti a látra szóló betétek kamatát is, 0,5 százalékról
mínusz 0,75 százalékra, hogy az árfolyamküszöb eltörlése ne okozza a
monetáris helyzet szükségtelen romlását. A jegybank közleménye szerint a
jövőben is figyelemmel kísérik a devizaárfolyamok alakulását a
monetáris politika kialakításánál.
    A jegybank döntés után a frank
0,948 euróra erősödött 0,832-es árfolyamról, a lengyel zloty árfolyama
0,288 frankról 0,246 frankra csökkent, a dollár árfolyama 1,02 frankról
0,74 frankra csökkent, az angol font árfolyama 1,55 frankról 1,13
frankra esett.

Ez azt jelenti, hogy a forint elképesztően nagyot esett a frankkal
szemben, a legmagasabb kötés a Bloomberg szerint 378 forinton
született. A frank erősödése a magyar devizahitelesek közül nem érinti azokat,
akikre vonatkozik a forintosítás. Azonban tömegek vannak, akikre nem
vonatkozik.  A Magyar Nemzeti Bank júniusi adatai alapján ilyen, nem jelzálog-fedezetű
devizahitelből nagyjából 377 ezer van Magyarországon, ezek teljes
összege 540 milliárd forint; ez átlagosan 1,4 millió forintos
szerződésenkénti hitelösszeget jelent. Ebből 288 ezer darab hitelszerződés – összesen 260 milliárd forint értékben – a bankoknál van, a többi pénzügyi vállalkozásoknál. Nem forintosították például az autóhiteleket vagy a vállalkozások által felvett devizahiteleket sem. Vagyis a magyar autóhitelesek is nagyot buknak.(MTI, Index)

Exit mobile version