Szombaton és vasárnap sugározza az M1 a Játék határok nélkül című vetélkedő utolsó két adását, amelyből kiderül, melyik csapat nyeri az országok közötti versengést.
A Magyarországon, a Médiaszolgáltatás-támogató
és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével májusban leforgatott Játék
határok nélkül című vetélkedőt október óta követhetik a nézők a csatorna
műsorán. A döntőt vasárnap közvetítik – közölte az MTVA az MTI-vel.
Az
1990-es években nagy sikerrel futó vetélkedő új szériájának 13 adását
egy nemzetközi stáb forgatta Budapesten, és minden résztvevő ország
ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok,
hanem országok, Magyarország mellett Oroszország, Indonézia,
Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapatai versengtek
egymással.
A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden
adásban hat versenyszám kapott helyet. Az új szériából 13 epizódot
készített az MTVA.
A magyar csapatnak 48 tagja volt, egy műsorban
tizenketten szerepeltek, köztük olyan ismert személyiségek, mint a
Rippel fivérek, Puskás Peti énekes, Kozmann György és Zala György
világbajnok kenusok, Pulai Imre olimpia bajnok kenus, Szőnyi Ferenc
amatőr triatlonista és Kovács Nikolett motorversenyző. A csapat
kapitánya Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó.
A vetélkedőt
Varga Edit és Harsányi Levente vezeti, a kilencvenes évek szériájának
műsorvezetője, Gundel Takács Gábor ezúttal narrátorként szerepel a
műsorban.
A Játék határok nélkül az egyik legsikeresebb európai
tévés vetélkedő volt, amelyet 1965-től 1999-ig a közszolgálati
televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezett. A
műsor jogait később a francia Mistral Production vette meg, amely
további tíz évadot készített.