Charlie Hebdo: 1 milliós tüntetés a karikatúrák ellen

Több mint egymillió ember részvételével tartottak nagygyűlést hétfőn Csecsenföld fővárosában, tiltakozásul a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelent Mohamed-karikatúrák és a vallásos emberek sértegetése ellen – tájékoztatott Ruszlan Alhanov csecsen belügyminiszter.

A Csecsenföld szíve nagymecset előtti hatalmas
grozniji tér már a délelőtti órákban megtelt a tiltakozókkal. Főként
férfiakkal, de nőket is lehetett a tömegben látni. A nagygyűlésre az
Oroszországhoz tartozó más észak-kaukázusi köztársaságokból is több
ezren érkeztek. Ramzan Kadirov csecsen elnök már korábban jelezte, hogy a
békés tüntetésen részt vevők száma meghaladhatja az 1 milliót – közölte
a Rosszija 24 állami hírtelevízió, amely élő adásban többször is
beszámolt a Szeretjük Mohamed prófétát című tiltakozó nagygyűlésről.
 A
Mohamed-karikatúrák megjelentetése és a muzulmánok vallásos érzelmeinek
megsértése elleni tiltakozó akciót csecsenföldi muzulmán vallási
vezetők kezdeményezésére a csecsen elnök hirdette meg a múlt héten, aki
maga is felszólalt az egybegyűltek előtt.
    Ramzan Kadirov
elítélte, hogy „az európai újságírók és politikusok a szólásszabadság és
a demokrácia hamis jelszavával a közönségességet, durvaságot hirdetik,
és hívők millióinak vallási érzelmeit sértik meg”. Oroszország azonban
megakadályozza az Európát és a bolygónk más régióit átható negatív
jelenségeket – hangsúlyozta.
     A Kreml emberének számító csecsen
elnök kijelentette, hogy az oroszországi muzulmánok semmilyen
körülmények között sem hagyják magukat eszközként felhasználni az
országban uralkodó helyzet megingatására. Hozzátette, hogy a muzulmánok
mindig is Oroszország megbízható védelmezői voltak, és képesek a haza
bármilyen ellenségének visszavágni.
    A politikus szavait sűrűn
szakították félbe az Allah akbar (Isten a legnagyobb) kiáltások. A
beszédekre váró tömeget is a prófétát éltető felkiáltásokkal
lelkesítették, és az embereknél lévő feliratok is döntően Allahot
dicsőítették.
   
A csecsen elnök múlt szombati nyilatkozatában
kijelentette, hogy személyes ellenségként tekint azokra, akik kiállnak a
Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap és más kiadványok
állítólagos joga mellett, hogy megsértsék másfél milliárd muzulmán
vallásos érzelmeit. Hozzátette, hogy „nem ülhetünk fel a provokációknak,
az erőszak nem megoldás, és mi nem ilyen módszerekkel harcolunk az
erkölcstelenekkel. Meg kell mutatnunk egységünket és szeretetünket a
próféta iránt. Ez a legjobb válasz”.
    A Groznijban tartott
nagygyűlésen Ravil Gajnutdin, az oroszországi muftik tanácsának elnöke
kijelentette, hogy nem engedik megsérteni a muzulmánok vallási
érzelmeit. A muzulmán vallási vezető hozzátette, hogy terroristák minden
vallás képviselői között vannak, ezért senkinek sincs joga elítélni egy
adott vallást és egész népeket. Varlam, mahacskalai és grozniji ortodox
püspök közölte, hogy az egész orosz ortodox egyház határozottan
elutasítja a Mohamed-karikatúrákat.
    Szombaton az ugyancsak
Oroszországi Föderációhoz tartozó, Csecsenfölddel szomszédos Ingusföldön
több mint húszezren tüntettek a Mohamed prófétát ábrázoló újabb
karikatúrák közzététele miatt a Charlie Hebdo című francia szatirikus
hetilap ellen.

(MTI)

Exit mobile version