6000 néző biztosan lesz ma este a Nagyerdei Stadionban

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a pénteki Litvánia elleni barátságos mérkőzés helyszínén, a debreceni Nagyerdei Stadionban nem lehet majd jegyet vásárolni a meccs napján.

    Az MLSZ csütörtöki közleményében ugyanakkor kiemelte, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne pénteken is belépőhöz jutni, mivel a szurkolók a Ticket Express partnerirodáiban, valamint a meccsjegy.mlsz.hu oldalon keresztül is vásárolhatnak jegyeket. A szövetség az MTI-t arról is tájékoztatta, hogy a 18.30 órakor kezdődő találkozóra eddig csaknem 6000 jegy kelt el.

Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint komoly erő van a magyar labdarúgó-válogattban, erre az erőre építenek majd a Litvánia elleni pénteki felkészülési mérkőzésen.

    A szakvezető a találkozó helyszínén, Debrecenben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: a barátságos összecsapáson mind a hat cserelehetőségét ki fogja használni, azért, hogy lássa, kire számíthat esetleges sérülések esetén. A Hertha BSC-t is irányító tréner legfontosabbnak a játékhoz való hozzáállást, a megfelelő ritmust tekinti. Az együttes középpályás letámadásra törekszik majd, a korábbiakban látottakhoz képest feljebb tolja majd a játékosokat.
    "Bízom a csapatban, a közönségben" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a pénteki mérkőzés után közvetlenül futás vár játékosaira, majd két nap pihenő, azt követően pedig készülni fognak a finnek elleni jövő szombati Eb-selejtezőre.
    A két mérkőzés közül a finnek elleni a fontosabb. Dárdai – ahogy már korábban is jelezte – bízik csapata jövő szombati sikerében. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a sajtóeseményen arról beszélt, hogy a litvánok elleni mérkőzés ugyan nem a legfontosabb, ám száz százalékos akarattal fognak játszani.

(MTI)

Exit mobile version