Ősszel jelent meg Almási Kitti, Ki vagy Te? – Elvárások szorításában – megfelelés vagy önazonosság? című legújabb könyve. A 312 oldalas érdekes és tartalmas kötetben a klinikai szakpszichológus számos társadalmi tünetre, problémára világít rá, a tőle megszokott hétköznapi nyelven. Ezek közül szemezgettünk néhányat párkapcsolatokról, valamint a közösségi médiáról, amin érdemes elgondolkodni.
- Ha a külső-belső elvárások alapján megkomponált ideális énünkről és a valódi önmagunkról beszélünk, akkor azt a modern korban úgy is kifejezhetnénk, hogy a Facebook-(vagy Instagram) profilunk kontra a Google-kereséseink.
- A gyermeknevelés az egyik olyan terület, ahol a legtöbb elvárást, szorongást, bizonytalanságot és megfelelési kényszert látom.
- A figyelem véges erőforrás, és napjainkban óriási verseny folyik érte: millió csatornán ömlenek ránk az információk, az ingerek. Az egyik legnagyobb kihívást már nemcsak a cégek, de a magánemberek számára is az jelenti, hogy a mindent elborzasztó zajban mások valahogy meghallják az ő hangjukat, hogy a nagy tülekedésben egyáltalán észrevegyék őket.
- Elborzadva figyelem, hogy milyen döbbenetes sebességgel terjed a neten az érzéketlenség, az empátiahiány, a bántalmazás – sőt, mondjuk ki:a gyűlölet kultúrája.
- Posztfogyasztói társadalmunkban – különösen a közösségi oldalak megjelenése óta – nagyon erősen jelen van az a félelem, hogy lemaradunk valamiről, kimaradunk valamiből…Bármit is választasz, azzal a többiről lemondasz. Úgy látom, ma sokan így vannak a párkapcsolattal is: azt élik meg, hogyha valaki mellett elköteleződnek, akkor ezzel önként lemondanak az összes többi alternatíváról.
- Ha az ember életében egy adott történés forgatókönyvszerűen ismétlődik, akkor feltételezhető, hogy ez nem a véletlen műve, hanem neki magának is van benne szerepe.
- Általánosságban elmondható, hogy minél több és konkrétabb elvárást támasztanak a felek egymással szemben, annál biztosabb, hogy mindketten csalódni fognak. Egyrészt azért, mert a partner garantáltan nem lesz mindenben olyan, mint amilyennek ők akarják, másrészt pedig azért, mert előbb-utóbb rájönnek, hogy a másik nem őket szereti, hanem a saját rávetített fantáziáját.
- Míg gyerekként elsősorban a szüleink elismerését szomjazzuk, később, amikor párt választunk, ezeket a vágyainkat jócskán áthelyezzük a partnerünkre, és azt szeretnénk, hogy ő csodáljon, ő erősítsen meg minket nap mint nap.