Idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (DE TTK). Az évforduló alkalmából egy ünnepséget is szerveztek, ahol felidézték az elmúlt évek legjelentősebb eredményeit és meghatározó változásait. A jubileum alkalmából Pro Facultate és Pro Meritis díjakat adtak át.
A TTK a DE egyik legrégebbi és egyben egyik legnagyobb szervezeti egysége, 12 alap- és 14 mesterszakjával. Kun Ferenc dékán köszöntőjében felidézte, hogy a kar 1949-es megalapítása után a képzési programok pillérét eleinte a tanárképzés jelentette, több évtizeden keresztül kiváló természettudományos tanárok százait adták az országnak.
Fontos lépés volt, mikor 2007-ben Természettudományi és Technológiai Karrá alakultunk, ezzel is hangsúlyozva a technológia, a mérnökképzés, a műszaki alkalmazások fontosságát a kutatási és oktatási palettán
emlékeztetett Kun Ferenc, aki kiemelte a kar nemzetköziesítésének fontosságát is.
Ma már a TTK szinte minden szakán lehet angol nyelven tanulni, a hallgatók mintegy harmada külföldi, 800 diák a világ több mint 100 országából érkezett Debrecenbe.
A közelmúlt pályázatain ötmilliárd forintos összegben nyertek támogatást kutatóműhelyeink. Karunk képzési kínálatát az ipar és a tudomány fejlődését követve folyamatosan bővítjük
mondta a dékán.
A jubileumi ünnepségen mondott köszöntőjében Szilvássy Zoltán rektor úgy fogalmazott, hogy egész modern életünk alapja a természettudomány.
A TTK-nak is köszönhetően a betelepülő cégek számítanak a Debreceni Egyetemen végzett hallgatókra, akik a magas szintű képzési háttérnek köszönhetően megállják a helyüket és jó hírünket viszik a világban
vélekedett a rektor.
Bács Zoltán kancellár is méltatta az elmúlt évtizedek eredményeit, mint fogalmazott: változik ugyan az intézményi rendszer, de a Természettudományi és Technológiai Kar működése 75 éve változatlanul magas szintű, és ez a fontos.
Nagyon büszkék vagyunk a TTK-ra, az elért eredményeikre, és arra, hogy nagyban hozzájárulnak a nemzetközi rangsorokban elért egyre előkelőbb helyezéseinkhez
emelte ki Bács Zoltán.
A TTK múltja sok szálon kötődik a Bölcsészettudományi Karhoz, amint arra Keményfi Róbert dékán felhívta a figyelmet.
Irodalmi példával élve, mint egy különös házasság, olyan a TTK és a BTK közti viszony. A természettudományos képzés már az első tanévtől működött, a Bölcsészettudományi Karon belül. Az, hogy mennyire sikeres volt a természettudományos képzés, jól jelzi, hogy 1948-ban a BTK felterjesztette, hogy önálló karként működjön tovább. Hiába váltunk szét hét és fél évtizede, mégis közös cél felé haladunk a Debreceni Egyetem égisze alatt, vagyis átadni a tudást az utánunk következő generáció számára
fogalmazott a BTK dékánja.
A TTK életében a tanárképzés mindig jelen volt és jelentős tényező napjainkban is. Forisek Péter tanárképzési főigazgató beszédében kitért rá, miként változtak az idők során a szakpárok.
Az osztatlan tanárszakon több száz természettudományos hallgató tanul, de emellett a rövid ciklusú tanárképzésben is kimagasló volt a természettudományos szakokra jelentkezők száma idén
vélekedett a főigazgató.
Csont István, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke nyomatékosította: a hallgatók mindig szívesen vesznek részt a közös projektekben, például a beiskolázási programokban, a TTK Nyári Táborából is szervesen kiveszik részüket, amiként az egyéb kezdeményezésekben is partnerek. A DEHÖK vezetője szerint a jubileum az új célok kitűzésére is kiváló alkalmat ad, a hallgatók készen állnak a további együttműködésre.
Az ünnepi Kari Tanács-ülésen levetítettek egy, a kar jelenét bemutató kisfilmet, illetve a Könnyűzenei Intézet hallgatóinak előadása is színesítette az alkalmat. Az Alföld Televízió is jelen volt:
A jubileumi évforduló alkalmából a TTK Pro Facultate díjat adományozott azon jelenlegi és korábbi oktatók, kutatók, dolgozók, és hallgatók részére, akik a kar érdekében hosszú időn keresztül tartós és kimagasló tevékenységet fejtettek ki, munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a fejlődéshez. A 75. évfordulóhoz kapcsolódva életre hívták a Pro Meritis elismerést, melyben azon vállalati szakemberek, közéleti személyiségek részesültek, akik tevékenységükkel meghatározó mértékben segítették a kar eredményes oktató- és kutatómunkáját.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont
