75 éves a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar

Fotó: Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar

A Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Az eseményt 2023. április 16-án 16:30 órai kezdettel a Megtestesülés Plébániatemplomban rendezendő hangversennyel ünnepli a zenekar.

A Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekarról:

Az 1948 óta folyamatosan működő Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar a magyar zenei élet egyik különleges színfoltja. A nagyrészt műkedvelő muzsikusokból álló együttest Tóth László karnagy alapította és irányította közel hatvan éven át. A zenekar tagjai különböző foglalkozású lelkes amatőr muzsikusok, zenét tanuló diákok és zenetanárok, akiket a közös muzsikálás iránti szeretet kapcsol össze. Az együttes célja, hogy felfedezze és megszólaltassa a zeneirodalom ritkán játszott alkotásait, egyúttal lehetőséget igyekszik biztosítani pályakezdő muzsikusok számára is. A pályázati forrásokból működő zenekar évente általában 4 önálló hangversenyt tart, melyek kiegészülnek további szereplésekkel. Népszerű, ismétlődő rendezvényük a december végi óévbúcsúztató hangverseny.

2012 óta az együttes karmestere és művészeti vezetője Balogh József. Közös munkájuk egyik jelentős állomása volt 2014 őszén Gluck: Orfeusz és Euridiké című operájának debreceni bemutatója, melyért a zenekar a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének legjelentősebb elismerését, a KÓTA-díjat érdemelte ki. 2016-ban az együttes „Debreczeni emlék” címmel jelentette meg CD albumát, melyben a Bártfán született, de Debrecenben is alkotó XIX. századi zeneszerző, Kéler Béla műveit szólaltatja meg.

A zenekar fontos küldetésének érzi a határon túl élő magyar közösségek felkeresését is. Hazai fellépéseik mellett az elmúlt évtizedek során hangversenyeztek az egykori NDK-ban, Finnországban, Litvániában, Olaszországban és Szlovákiában.

A zenekar karnagyai:

Tóth László (1948-2006)

Pallagi Tamás (2006-2012)

Balogh József (2012-)

Koncertmesterek: Versánszky Ildikó és Herczegfalvi Zoltán

Magyar szerzők művei, melyek ősbemutatója, illetve ajánlása a Lyra nevéhez kapcsolódik:

Papp Lajos: Az ember tragédiája – szvit

Csemiczky Miklós: Gyermekjátékok

Dragony Tímea: A Legenda

Kocsár Miklós: Saltus Hungaricus

Exit mobile version