91 évesen elhunyt Ennio Morricone

 

Az Oscar-díjas zeneszerző egy római kórházban hunyt el, miután szerencsétlenül esett – olvasható a hvg.hu oldalán.

Ennio Morricone 1928. november 10-én született, kétszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző volt. A filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakja., több mint 550 filmhez írt kísérőzenét, többek között Koltai Lajos Sorstalanaság című filmjéhez is.

Először 1964-ben Sergio Leone kérte fel Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Tehetségére hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Sorra kapta a megbízásokat, bár pályája kezdetén elsősorban westernfilm-zeneszerzőként jegyezték meg nevét (egyik leghíresebb filmzenéjét az 1968-as Leone-rendezéshez, a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmklasszikushoz készítette), számos más műfajban is maradandót alkotott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig.

Ismertebb filmzenéi: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, Polip, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Az óceánjáró zongorista legendája, A lator. 

Morricone általában már a forgatások megkezdése előtt megírja a filmek zenéit, mint a hvg.hu-nak korábban mondta, „a vizuális inspirációt szolgálja, ha a rendező előre megkomponált motívumokból válogathat, amelyek segítik őt a zene kifejező erejének megértésében”.
 
Akik eddig vele dolgoztak, azt állítják, hogy precizitása már szinte matematikai pontosságú, öntudatos, lelkiismeretes művész, és a keverőszobában ugyanúgy otthon van, mint a karmesteri porondon.

Morricone a komponálás mellett 90 évesen is járta a világot, és saját műveit élőben vezényelte. Magyarországon kétszer is tiszteletát tette, 2018 és 2019-ben. 

Temetését szűk körben tartják.

Forrás: hvg.hu
Fotó:24.hu 

Exit mobile version