A Barbie arcú testépítő lánynak olyan izmai vannak mint Hulknak

Julia Vins egy 23 éves orosz testépítő lány, akit az emberek csak Izmos Barbie néven ismernek.

Az izmos test és az angyali arc közötti feltűnő kontraszt tette igazi hírességgé Juliát a testépítők körében. Már rengeteg követője van közösségi oldalának, ő pedig folyamatosan megosztja újabb teljesítményeit a rajongókkal.

Julia Vins 15 éves korában kezdett el komolyabban a testépítéssel foglalkozni. Egy évre rá pedig úgy döntött, hogy inkább a súlyemeléssel kezd el foglalkozni. Több versenyen is részt vett és fokozatosan eljutott a világbajnokságig. 100 kiló feletti súlyokat mozgat szinte minden nap, a rekordja 235 kg.

Julia jelenleg három világrekordot tart súlyemelésben, de neki ennyi nem elég. Addig szeretné fejleszteni az izmait, ameddig a teste megengedi.

Az emberek úgy ismernek, mint Izmos Barbie-t. Tetszik ez az összehasonlítás, szerintem nagyon kedves. Nagy zöld szemeim vannak, szeretek sminkelni is, de ugyanakkor erős is vagyok

-mondta Julia Vins.

Julianak van még egy másik nagy szenvedélye, a kávé. Nemrég megnyitotta saját kávézóját, ahol ő is kiveszi a részét a munkából, mint barista. Biztosra vehetjük, hogy ebben a kávézóban nem sokszor történik atrocitás.

Exit mobile version