A béke egy Helló!-val kezdődik

Ma, azaz november 21-én van a Helló! Világnap. Az 1973-ban Amerikából indult kezdeményezés célja, hogy felhívja az emberek figyelmét és ösztönözze őket a konfliktusok, problémák békés rendezésére, aminek kezdőlépéseként többnyire elég egyetlen Helló! a másik fél irányába.

Fotó: http://www.chervinfurniture.ca

A világnap az egykor Egyiptom és Izrael között fennálló politikai konfliktus békés rendezését volt hivatott szorgalmazni. A mozgalom kezdeményezője a harvardi egyetemista Michael McCormack volt, aki mellett számos Nobel-békedíjas személyiség is kiállt. A jeles naphoz mára mintegy 180 ország csatlakozott.

A világnap megünneplésében bárki részt vehet. Nem kell semmi mást tenni, mint 10 embert köszönteni. Bizonyára mindenkinek akad a környezetében, – ha remélhetőleg nem is 10 ember, de – egy-egy olyan személy, akivel érdemes lenne békésebb mederbe terelni a kapcsolatot. A lényeg, hogy erőszak, harag helyett legyünk nyitottak, és kezdeményezzünk párbeszédet!

Kezdődjön hát a béke egy Helló!-val.

Akik pedig dalban mondják el:

ÁKOS – HELLO (1993) :: Official video
Adele – Hello
Lionel Richie – Hello 

Exit mobile version