A BJA nyerte a döntő első felvonását

A Budapest Jégkorong Akadémia HC 4-2-re legyőzte a vendég DEAC-ot az ob I döntőjének első mérkőzésén, szerdán.

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc pénteken folytatódik Debrecenben.

Amíg a hazaiak három előnyből kettőt is gólra váltottak, addig a hajdúságiak négyből egyet sem. Blackwater három pontjával (2 gól, 1 gólpassz) volt az este legeredményesebbje.

A párharc második meccsét pénteken rendezik Debrecenben, vasárnap pedig újra a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban lesz a találkozó.
A Budapest JAHC egyszer – még a jogelőd MAC Budapest néven -, 2018-ban volt magyar bajnok, a DEAC pedig egyszer sem. Idén – 2008 óta először – nem az erdélyi csapatokat is felvonultató Erste Liga (korábban MOL Liga) végeredménye alapján hirdetnek magyar bajnokot, hanem külön rendezik az ob I rájátszását.

Döntő, 1. mérkőzés:

Budapest JAHC-DEAC 4-2 (3-1, 1-0, 0-1)

gól: Sofron (10.), Nagy G. (12.), Blackwater (16., 40.), illetve Kloz (5.), Novotny (45.)

(MTI/HP)
Fotó: BJAHC

Exit mobile version