A Campus Fesztiválon zenélt az Impact Projekt – videó

Kép: Alföld Televízió

Rock klasszikusokat szólaltatott meg modern formában az egyetemi kötődésű Impact Projekt, az idei Campus Fesztiválon. A doboknál a Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán, a billentyű mögött a rektorhelyettes, Tőzsér József, míg a mikrofonnál a kancellár, Bács Zoltán szórakoztatta a közönséget.

Az Impact Projectet (IP) 2016-ban alapította Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Tőzsér József rektorhelyettes, az Android együttes billentyűse. A zenekar célja, hogy a rock klasszikusokat modern formában szólaltassák meg.

Ebben a bandában nagyon jól érzi magát az ember. Pont úgy szól, mint az eredeti gimnáziumi zenekarom 50 évvel ezelőtt. Az élet spektruma borzasztóan tág, mi zenélünk, hegedülünk, dobolunk, tudományos előadás tartunk, projekteket viszünk. Én ettől érzem teljesnek az életemet

nyilatkozta Szilvássy Zoltán rektor, aki a dobok mögé ült az IP csütörtök esti koncertjén.

A két alapító és a szintén törzstagnak számító Szabó László mellett a zenekarban az Android és a Tűzlabda együttesek zenészei is közreműködnek, de rajtuk kívül gyakran vendégelőadók is fellépnek. Köztük néhány éve már Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is, aki ezúttal Eric Clapton és az LGT egy-egy szerzeményét énekelte a Made in Debrecen X Hangfoglaló Színpadon.

Körülbelül 15 éve kezdődött nálam ez a hobbi, amikor egy meccsre utaztunk a barátaimmal Horvátországba és végigénekeltük az utat. Akkor mondták nekem, hogy érdemes lenne színpadon is kipróbálni magam. Kicsit izgultam most, mert kevés volt a próbalehetőség és a torkom is fájt kicsit, de úgy érzem, nagyon jól sikerült így is a fellépés

hangsúlyozta a kancellár.

Az együttes repertoárjában ezúttal is főként a hetvenes évek magyar, illetve külföldi klasszikusai szerepeltek.

Az, hogy egyetemi vezetőként aktív zenészek is vagyunk, szerintem jól mutatja, hogy saját szakterületünk mellett a művészeti képzéseket is fontosnak tartjuk

mondta Tőzsér József rektorhelyettes.

Hozzátette: ezért indult el néhány éve és működik nagy sikerrel a Debreceni Egyetem könnyűzenei képzése is, melynek egyik hallgatója már második alkalommal kapott lehetőséget, hogy az egyetemi vezetőkkel együtt lépjen színpadra.

Nagyon nagy vibe volt, igazán jól éreztem magam. Meglepett, hogy ennyire ügyesek a professzorok, ahhoz képest, hogy egyébként nem zenészek. Én 15 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni az énekléssel, de az igazi stílusomat és az énekhangomat itt az egyetemen találtam meg

nyilatkozta Péter Kitti.

Forrás: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – TB

Exit mobile version