A E.ON Csoport egymillió eurót adományoz a háború elől menekülőknek

A nemzetközi E.ON Csoport valamennyi tagvállalatával együtt elítéli az orosz-ukrán háborút és az erőszakot. Mint a cég említi, az ENSZ szerint az elkövetkező hetekben a szomszédos államok határain mintegy négymillió ember menekül majd hazájából a háború elől, ha a helyzet továbbra is romlik.

A nemzetközi E.ON csoport első lépésként 1 millió eurót adományoz a menekültek és a háború által érintettek megsegítéséért küzdő segélyszervezeteknek. Emellett folyamatosan érkeznek magánadományok, egyéni a cég munkatársaitól Európa-szerte.

A Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon működő regionális leányvállalatok munkatársai Ukrajna közvetlen szomszédságában nap mint nap látják a háború szörnyű humanitárius hatásait.

A vállalatcsoport helyszíni segélyintézkedései már megkezdődtek. Így például Magyarországon az E.ON Hungária Csoport azonnali, összesen 100 millió forintos támogatást nyújtott az Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak: mindkét szervezet munkájához 50-50 millió forinttal járult hozzá és folyamatosan egyeztet a két szervezettel a további segítségnyújtás lehetőségeiről.

Zajlik a menekültszállások energetikai infrastruktúrájának kiépítése is az ukrán-román határon, valamint Csehországban az E.ON céges szabadidős és rekreációs szállásainak biztosítása is megkezdődött a menekültek számára. Lengyelországban az E.ON ottani központjában pedig hálózsákokat, kötszereket és matracokat gyűjtenek, melyeket a Lengyel Vöröskeresztnek juttatnak el az energiavállalat munkatársai.

Exit mobile version