A jó gyógyszerésznek kérdeznie is tudni kell

Gyógyszerészi Gondozási-Betegtanácsadási Versenyt rendezett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara, amin a hallgatók egyebek mellett arról adtak számot, milyen szinten tudnak helyesen és szakszerűen kommunikálni a patikába betérő betegekkel, illetve azok hozzátartozóival. A megmérettetés első három magyar helyezettje bejutott az országos döntőbe.

A versenyre jelentkezett húsz, elsősorban ötödéves magyar és külföldi hallgató két fordulóban mérte össze tudását. Lekli István, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar oktatási dékánhelyettese elmondta: az írásbeli teszten a terhesség gyógyszerelésére vonatkozó kérdésekre kellett válaszolni. Az ez alapján a második, gyakorlati körbe jutott kilenc hallgatónak pedig az volt a feladata, hogy egy képzelt patikában kiszolgálják és tanácsokkal lássák el a betegek szerepét játszó már végzett gyógyszerészeket.

A magyar és angol nyelven zajló párbeszédek során a betegek elsősorban várandós nőnek mondták magukat, illetve az is előfordult, hogy egy fiatal férfi állapotos feleségének szeretett volna gyógyszereket beszerezni.

„A hallgatóknak észre kellett venniük például, ha valamilyen adagolási probléma merült fel egy recepttel kapcsolatban. Ismerniük kellett azt a két-három készítményt, amiket használhat egy terhes nő például fogfájásra alkalomszerűen és mi az, ami abszolút tilos. Szükséges volt tudni, hogy ha egy anyukának mondjuk dagad a lába, az mikor fiziológiás eredetű és mikor kell őt orvoshoz küldeni, nehogy mélyvénás trombózis alakuljon ki nála. Olyan dolgokat vártunk el a várandósság témakörön belül a versenyzőktől, amik előfordulnak egy patikában” – magyarázta Lekli István.

„A dékánhelyettes szintén a hallgatók felé támasztott elvárások között említette, hogy ajánlják a recept nélkül kapható készítményeket. A jó gyógyszerésznek azt is fel kell ismernie, ha egy beteg több szakorvostól kap receptet és azok hatóanyagai nem kívánt kölcsönhatást gyakorolnak egymásra” – hangsúlyozta.

A négyfős, diplomás gyógyszerészekből álló zsűri előtt legjobban szerepelt három magyar versenyző meghívást kapott a Gyógyszerészi Gondozási-Betegtanácsadási Verseny országos döntőjébe, ahol a gyógyszerészhallgatókat képző négy hazai egyetem vetélkedőin diadalmaskodókkal mérhetik majd össze tudásukat.

Kőszegi Orsolya hozzátette: azt tapasztalják, hogy általában azok a gyógyszerészhallgatók kommunikálnak jobban a betegekkel, akik a gyakorlatukat nagyobb forgalmú patikákban töltötték. Az ilyen jellegű vetélkedők sokat segíthetnek a tanulási folyamatban.

(Sajtóközpont/HP)
Fotó: unideb.hu

Exit mobile version