A Jobbik is beszállt a Simicska-buliba

A Jobbik szerint amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök nem tudja cáfolni Simicska Lajos nagyvállalkozó róla tett, vasárnap nyilvánosságot kapott állításait, akkor le kell mondania – mondta Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

A jobbikos politikus jelezte: egyetértenek a nemzetbiztonsági bizottság összehívásával és minden érintett meghallgatását követelik. Azt is mondta: a kormányfő néhai apósáról is kiderült, hogy állambiztonsági ügynök volt, így nemzetbiztonsági kockázatok lehetnek a háttérben.

Mirkóczki Ádám szerint az is kijelenthető, hogy Orbán Viktor igent mondott a III/4-es főcsoport ajánlatára, "a nagy kérdés, hogy vajon a III/3-as főcsoportnak dolgozott-e, és jelentett-e". Hozzátette: ha a miniszterelnök egykori szobatársa, üzlettársa, fő bizalmi embere ilyet állít, akkor azt komolyan kell venni.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a magyar kormány kezdeményezze: az összes rendszerváltáskor Oroszországba jutott, az állambiztonsági múlttal összefüggő teljes dokumentációját bocsássák Magyarország rendelkezésére és az legyen mindenki számára egészében nyilvános.

mti
 

Exit mobile version