A Keleti pályaudvaron akadálymentes peront alakítanak ki

Fotó: MÁV-csoport

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti pályaudvaron. A kivitelezési munkálatok várhatóan februárig tartanak – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt a Facebook-oldalán.

A pályaudvar 1884 óta fogad vonatokat, és 120 évvel később érkeztek meg az első akadálymentes szerelvények. Ezekre azonban eddig nem lehetett szintben felszállni a Keletiben, elérkezett tehát az idő a pályaudvar első akadálymentes peronjának megépítésére – emelte ki.

Erre most azért van lehetőség, mert a Déli Körvasút építése miatt kevesebb vonat érkezik ide, így egy peron a 12. és 13. vágány között átmenetileg nélkülözhetővé vált.

Közben megnyíltak a MÁV idei fejlesztési forrásai is, így elkezdődhetett a kivitelezés, mely februárig tart, márciustól pedig már a pályaudvarról induló, alacsonypadlós elővárosi motorvonatokra, valamint a Budapest-Belgrád között közlekedő szerb motorvonatra is szintben tudnak majd beszállni az utasok az átalakított peron két vágányáról – hangsúlyozta.

Kiemelte, a beruházás közben vigyáznak a műemléki környezetre, így megújul a műemléki kovácsoltvas perontető lábazata is – ezzel a fejlesztéssel is igyekeznek közelebb vinni a 19. századi pályaudvart a mai kor elvárásaihoz.

Hegyi Zsolt a videóhoz írt kommentárjában tudatta: a beruházás nemcsak a mindennapi utazást teszi kényelmesebbé, hanem felkészíti a Keletit a Budapest-Belgrád vonalon közlekedő, lépcső nélküli alacsonypadlós nemzetközi motorvonatok fogadására is.

A fejlesztés során mintegy 1800 négyzetméter peronterület újul meg a teljes rétegrenddel együtt, 34 kábel- és közműakna megemelésével és 500 négyzetméter új taktilis burkolat kialakításával a peronon és a csatlakozó járdaszakaszokon – tudatta a vezérigazgató.

Forrás: MTI

Exit mobile version