Hazánkban is egyre népszerűbb sportág a kevert harcművészet, vagyis az MMA. Szélesebb körben viszont még mindig megosztó a megítélése. Honnan indult, merre tart az egyre nagyobb teret nyerő küzdősport? Erről kérdeztük Szögyényi Lászlót, a Ronin Fight Academy alapítóját, vezető edzőjét aki maga is többszörös MMA és grappling bajnok.
Magát az MMA sportágat honnan eredeztetnéd?
Maga a sportág már az ókori olimpiákon jelen volt, pankráció néven. Ott kicsit kevesebb szabállyal zajlottak a küzdelmek, de a lényeg ugyanaz volt: lehetett ütni, rúgni, térdelni és a birkózás elemeit − dobások, fogások − alkalmazni.
Lényegében az egyik első olimpiai sportágról beszélhetünk.
Ez manapság hogyan néz ki, honnan indult a modern kori MMA?
Erre a kérdésre több válasz is lehetséges. Sokan azt mondják, hogy már Bruce Lee is MMA-zott, úgymond a filmjeiben kevert harcművészeti meccseket vívott. Ott jelent meg a mai MMA kesztyűhöz hasonló, fogásra is alkalmas kis kesztyű és több harcművészetből − kungfu, karate, judo − voltak összerakva a harc elemei.
Innen ered egyébként maga az MMA név is, ami egy rövidítés: Mixed Martial Arts, vagyis kevert harcművészetek.
Amit ma ismerünk, amikor már egy MMA meccsnek sportértéke volt, mint például egy ökölvívó mérkőzésnek, vagy kick-box meccsnek, az az amerikai Ultimate Fighting Championship vagyis a UFC volt. A legelső ilyen meccs − ami már mainstream módon tálalta ezt a fajta stílust − 1993-ban volt. Innentől mondhatjuk, hogy az USA-ban elkezdtek teret hódítani ezek a stílusú küzdelmek és egyre többen kezdték művelni a sportot.
A UFC előtt is voltak próbálkozások, de ami tényleg berobbantotta a köztudatba, az a UFC volt, ami egyébként máig a legnagyobb MMA szervezet a világon. Ezen kívül van még sok szervezet, például a Bellator, vagy az ázsiai piacot lefedő ONE. Itthon pár éve volt a HFC, kb. 10 gálát szerveztek, de aztán megszűnt. Itt volt bajnok egyébként Borics Ádám (róla a későbbiekben esik szó − a szerk.).
Itthon hosszabb életét megélt profi MMA szervezet azóta nincs, az amatőr MMA sportágat a HMMAF fogja össze. Én is itt lettem még az egész elején magyar MMA bajnok.
Az MMA-t régen nehéz volt sportnak tekinteni, inkább egy küzdősport-szabályrendszer volt, viszont mára már országos- és világviszonylatban is komoly szervezetek és szabályozók állnak a sportág mögött. Az MMA-nál a szabályokon belül bármilyen sportból lehet hozni technikát. Az ökölvívásban nagyon le van szabályozva az, hogy honnan, hogyan, mivel lehet támadni a másikat.
Az MMA-ban ez tágabb: te vehetsz például egy rúgás technikát a karatéból, vagy capoeiraból, vagy thai-boxból.
Érdemes lenne szétválasztani a szabályrendszereket: mi a K-1, mi a grappling és mi az MMA pontosan?
A K-1 is egy szabályrendszer, gyakorlatilag a kickboxnak egy szabadabb formája, vagy ha úgy tetszik egyszerűsített thai-box. Valahogy a kettő közé tudnám rakni. Ez állóharcot takar, lehet ütni, rúgni, térdelni, viszont a könyökütés nem engedélyezett. Clinch − vagyis fogódzkodás − is csak pár másodpercig lehet, bizonyos technikák kivitelezése esetén.
A grappling egy hibrid versenyzési forma, mert használhatod benne a judo, a birkózás és a jiu jitsu elemeit is, de kevesebb benne a kötöttség mint egy birkózáson vagy judomeccsen. Az MMA-nak gyakorlatilag a földharc része.
Az MMA pedig kevert harcművészet, ahol az álló- és a földharc elemeket egyaránt lehet használni − de nem egy mainstream sport az biztos, és soha nem is lesz az, mivel eléggé komplex, brutális a maga módján. Kell azért hozzá egy attitűd, ami eléggé nehéz. Nagyon nagy a tudásanyag amit el kell sajátítani, jó fizikum kell hozzá, valamint fontos a gyorsaság és erő.
Ha a profi sport szempontjából nézzük – nézettség, szórakoztatóipari érték, influencer-hatás – akkor az MMA hol helyezkedik el jelenleg a többi sportághoz képest?
Ahhoz képest, hogy a ’90-es évek elején kezdődött és elég szépen felfejlődött azt mondhatjuk, hogy egy profi MMA versenyző léptékekkel alulfizetettebb, mint más sportoló. Persze, ha megnézünk világszintű TOP 5 -10 versenyzőt, ott már bőven van magas fizetés, de az az alatti kategória kritikán aluli. Ha kimész külföldre, egy profi szervezethez − mint például a UFC vagy a Bellator − és egy évben van mondjuk 4-5 meccs, még abból is vékonyan finanszírozható az edzőtábor, az edzők, a megélhetés, a menedzser.
Egy profi bunyós nem feltétlenül tud megélni ebből, amíg nem fut be egy olyan szinten, hogy komolyabb összegeket tudjon keresni.
A MMA versenyzők alulfinanszírozottak, főleg ha összehasonlítjuk mondjuk az ökölvívással. Akár a közepes teljesítményű boxolók is a többszörösét keresik annak, amit az élvonalbeli ketrecharcosok. Ha csak a küzdősportokat nézzük, akkor talán a box után már az MMA van, de van egy hatalmas szakadék.
Míg az egyik keres mondjuk 1 millió dollárt évente, addigra a másik 100 milliót is akár. Van egy nagy űr, differencia a kettő közt.
Odáig meg ne is menjünk el, hogy mondjuk a focisták mennyit keresnek, de ha az amerikai viszonyokat nézzük, akkor egy amerikai foci, kosárlabda vagy baseball nagyságrendekkel jobban fizet az atlétáknak. De persze ezeket a sportokat többen is nézik, így maguknak a sportszervezeteknek is más a büdzséje ami befolyik a közvetítésekből, reklámokból. Egy UFC kiemelt gálameccset nagyjából annyian néznek mint egy átlagos kosárlabda mérkőzést, az amerikai foci meg közel hússzor annyi nézőt vonz.
Itthon is egyértelmű, hogy egy focimeccset vagy egy olimpiát sokkal többen néznek, mint egy UFC vagy Bellator meccset, a hazai gálák pedig pedig egy szubkultúrát vonzanak.
Érdekes, hogy a balkáni országokban, de akár Hollandiában vagy Angliában is sokkal mélyebb gyökerei vannak a küzdősportoknak mint nálunk.
Volt egy olyan mondatod, hogy „divat lett az USA-ban” az MMA. Nyilván valamilyen szinten itt is, hiszen te is megalapítottad a Ronin Fight Academyt és más klubok is vannak a városban. Világszinten egyre többen űzik ezt a sportot. Szerinted „lakossági” szinten hogy néz ki a „statisztika” és a megítélés?
Ezt alapvetően azért nehéz megmondani, mert ide is járnak állóharcra külön, földharcra külön és van aki konkrétan mindent csinál. Na ők az MMA-sok. Ők azért kevesen vannak szerintem − Debrecen szinten ez nem több, mint 50 fő. A kapcsolódó sportágakat sokan űzik, de magát az MMA-t kevesen. Országos szinten nem tudom, de igazából becsapós a kérdés, hiszen ott van a kempo. Ez egy távol-keleti karate válfaj, de ők is ugyanúgy harcolnak állva és földön is. Ha azt is belevesszük, akkor más szám jön ki, mintha csak azokat vesszük akik szigorúan MMA szabályrendszerben versenyeznek, vagy űzik legalább napi szinten.
De a küzdősport edzések valóban egyre népszerűbbek a hétköznapi edzés szintjén. Manapság nagyon sok az emberekben a mindennapi stressz, a feszültség. Ezekkel nehéz mit kezdeni. Régebben több volt a fizikai munka, manapság viszont a munkában is ülünk, munkába menet is ülünk, ha tanulunk, akkor is ülünk. Nem erre vagyunk programozva.
Fiziológiailag az lenne a fontos, hogy az emberi test mozogjon. De ha a konditeremben ülsz vagy fekszel egy kondigépen, az sem feltétlenül eredményezi ezt. De egy küzdősport edzésen a stresszt le tudod magadról ütni – szó szerint. Én úgy látom – és sokan ezt is mondják például ide járó orvostanhallgató diákok – hogy azért járnak ide, mert az itteni edzésen ki tudják magukból adni a feszültséget. A hobbisport részét innen tudom eredeztetni.
A hobbisport, vagy akár amatőr versenyzői státusz és a profi sport között azonban óriási különbség van. Az amatőr sportoló fizet azért hogy versenyezhessen: edzést, nevezési díjat, stb. Önköltséges az egész. A profik viszont pénzt kapnak ezért.
A sportág megítélésére mondhatnám, hogy borzasztóan rossz, de nézzük meg jobban: alapvetően három féle ember létezik. Az egyik, aki azt hiszi az MMA-ra, hogy ez a Magyar Művészeti Akadémia, vagy ilyesmi…magyarul fogalma sincs az egészről. A másik az, aki megnézi a legvéresebb meccset a YouTube-on és abből leszűri, hogy az edzés is ilyen. A harmadik típus az, aki már csinált valamilyen küzdősportot és már tisztában van azzal, hogy az edzés más, mint a legvéresebb verseny az interneten. Itt kell elkanyarodni oda, hogy az edzés a tanulásról szól, nem arról, hogy eljön valaki és az itt lévő ügyes gyerekek összecsomagolják, meg agyonverik. Ez egy iskola, én ezt próbálom is sulykolni és közvetíteni a külvilág felé.
Ide nem azért jön az ember, hogy megverjék, hanem hogy megtanulja kicsit megvédeni magát, meg hogy megtanulja ennek a sportnak a szépségét, csínját-bínját.. Ha valaki szeretne kihívást, versenyt, akkor más megközelítést kapnak, komolyabbat. Március 18-án Gyulán a Küzdelem Napja nevű gálán például nekem is több tanítványom versenyez majd, több szabályrendszerben. Igyekszem mindig megkeresni ezeket a kihívásokat azoknak, akik igénylik.
Ha sparringolsz – ami a gyakorló küzdelmet jelenti – akkor az edzőtársad nem akarja letépni a fejed. Hobbistaként itt meg is lehet állni, ez egy tök jó hobbi. A versenyen viszont úgy megy be az ember a ringbe vagy ketrecbe, hogy a másik ember meg akar verni, ki akar ütni. Ezért a focimeccset játsszák, ezt viszont nem. Ez tényleg éles küzdelem a szó szoros értelmében. Ez brutális, de csak kis része a klub életének. Aki oda bemegy, az ezt vállalta.
Egy átlag embernek, aki egészséges hobbit akar magának, annak ez az MMA edzés teljesen oké. Ha az utcáról beesik valaki, annak elöljáróban annyit tudok ígérni hogy sokat fog tanulni, el fog fáradni és ha kitartó rengeteget fog fejlődni. Én mindent megteszek, hogy átadjam a tudásom legjavát. Ehhez viszont kitartás kell és sok edzés. Főleg a fiatalabb generáció tagjai, akik sokszor úgy jönnek ide, hogy azt gondolják ez olyan mint a konditermi edzés, ahol pár hét alatt látszik a fejlődés. A küzdősport nem ilyen.
Eleinte azt lehet észrevenni, hogy nem annyiszor ütsz rosszul vagy kicsit jobban bírod a tempót. Pont ez az ellentét a konditerem és a küzdősport között: ez nem rövid táv, inkább maraton. Itt nem tudod egy nyár alatt kigyúrni magad a Soundra.
Itt nem tudsz egy nyár alatt megtanulni bunyózni. A küzdősport egy maraton, 5-10 éves folyamat. 1-2-3 év alatt látszik , hogy csináltál valamit. Ha valaki pár hónapig csinált valami küzdősportot és idejön, akkor az olyan mintha semmit se csinált volna. Kb. olyan mintha elkezdene az ember biciklizni, háromszor elesne, majd a otthagyná a biciklit és azt mondaná, hogy én már bicikliztem. Ha valaki eljön edzeni, akkor kitartás kell és állhatatosság.
Van egy híres UFC harcos, Georges-St. Pierre, ő mondta hogy sosem lehet teljes, mindig van új technika vagy bármi amit tanulni lehet, ezért ő feketeöves karatés, meg bajnok létére mindig megtartotta a fehér öves mentalitást.
Ezt én is vallom, igyekszem ezt átadni a tanítványaimnak. Ez az életben is egy jó filozófia, nem csak az edzőteremben.
Az áldozatokért cserébe olyan tudást kapsz amit nem vesz el tőled senki. Magabiztosságat ad, tudja mindenki a képességeit, határait, ettől egy jobb kiállása lesz az embernek. Nem adja fel könnyen az életben sem a dolgokat, mert itt megtanulja, hogy nem lehet mindig feladni.
Ez kemény sport, valószínűleg ezért is marad mindig egy rétegműfaj.
Viszont aki idejár, egy összetartó csapat tagja lesz. Itt nem vendég vagy, hanem csapattag. Az ide járó emberek barátok, akik a hétköznapi életben is segítik egymást, összejárnak, buliznak stb. Ez a közösséghez való tartozás a mai elhidegült világban szerintem az egyik legfontosabb dolog.
Ha Magyarországon valaki komolyan gondol egy küzdősport karriert, akkor mire számíthat, meddig juthat el?
Ha idealista lennék, azt mondanám határ a csillagos ég. De ez nem igaz. Itthon magyar edzőkkel menedzserekkel, edzőpartnerekkel eljuthatsz egy szintre. Például, a legnagyobb országos gálákon lehet meccselni, itt már egy kis pénzt is lehet nyerni a versenyzéssel. De ha valaki tényleg nemzetközi karriert akar befutni, akkor külföldre kell menni – edzeni és versenyezni is. Magyarország kis ország, kevesen küzdősportolnak nagyon magas szinten.
Ezért a legjobbak egy idő után azzal szembesülnek, hogy nem lesz megfelelő számú és színvonalú edzőpartner, akivel rendesen lehet készülni egy profi külföldi ellenfél ellen. Van itthon 4-5 nagyobb bázisa a küzdősportnak: Debrecen, Budapest, Kecskemét, Győr stb.
Minden városban van 5-6 profi bunyós. Hogy ez itthon működőképes legyen, ehhez ezeknek a bunyósoknak egy városban, egy helyen kellene tréningelniük. De ez gyakorlatilag lehetetlen. Még az is hogy akár hetente egyszer találkozzanak és egymást fejlesszék. Ezt úgy lehet megoldani ma, hogy mondjuk innen egy versenyző hetente egyszer elcsattog Békéscsabára vagy Gyulára, Pestre – de lássuk be, ez tanulás, munka mellett szinte kivitelezhetetlen – és ha így el is jut az ember egy régiós szint tetejére, akkor van mondjuk az országos alján… Ha valaki profi karriert akar, akkor úgy, mint a profik, ki kell menniük – mint például Borics Ádi vagy Ifjabb Növényi Norbert.
Ebbe menjünk bele egy kicsit. Akik a hazai küzdősport közegből komolyabb karrierre vágytak, kimentek külföldre. Az ő sztorijuk hogyan alakult, mik a tanulságok?
Kezdjük a leghíresebbel: ő Borics Ádám. Ő látta, tudta, érezte ezt.
Neki volt rálátása arra, hogy itthon egy bizonyos szintig lehet eljutni: akár menedzsment, akár edzők, vagy edzőpartnerek szintjén.
Nem rosszak a magyar bunyósok, edzők vagy menedzserek, egyszerűen csak az ország méretéből és sportdiplomáciai helyzetéből adódóan limitáltak a lehetőségeink. Ádám is kiment, kapott szerződést, lehetőséget a Bellator szervezetétől (a második legnagyobb MMA szervezet az UFC után – a szerk.). Persze ehhez kellett a tehetség, szorgalom, pénz, szerencse. A fiatalabb Növényi Norbi is kiment, most Londonban él, edz. Pár napja volt a visszatérő meccse, ahol győzni tudott. Itthon sajnos nincsenek ilyen lehetőségek.
Nekem is volt két ügyes tanítványom: Ecsedi Mátyás és Zoli – testvérek. Ők is profi karriert dédelgettek és mondtam nekik, hogy itthon meg fogtok akadni, muszáj kimenni. Eljuttattam őket ameddig tudtam és beláttam, amit sokan nem hajlandóak, hogy van hogy úgy segítesz a legtöbbet a tanítványodna, ha elengeded. De kellenek a kinti emberek, promóterek, akik ottani fightokat szerveznek nekik.
Amit most mondok, nem kell sértésnek venni, de Magyarország küzdősport tekintetében egy előkészítő, egy általános iskola.
Ha nagyon ügyes az ember, akkor itthoni vagy európai szervezetek meccseire bekerülhet. Van például a szlovákiai Oktagon, ott is vannak magyar bunyósok, sikeresek, jók, de azt hiszem, hogy itthonról ez a plafon, amit el lehet érni. Amerikában vannak az óriási edzőtermek, mint például a Top Ten franchise, ezekbe a világ összes tájáról jönnek, vagy Thaiföldön a Tiger Muay Thai és még sorolhatnám. Ott edzőtáborozik számos neves UFC Bellator ONE harcos is. Az ilyen csomópontokban a világ legjobb bunyósai tudnak együtt gyakorolni, ami nagyon magas színvonalat eredményez.
Kiss Ákos
Hozzászólások