Pontatlan, és kapura veszélytelen volt a Loki játéka – vereség Mezőkövesden

Mezõkövesd, 2021. október 17. A mezõkövesdi Luka Lakvekheliani (b) és a debreceni Soltész Dominik a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott Mezõkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC mérkõzésen a mezõkövesdi városi stadionban 2021. október 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Egykori edzője, a Mezőkövesd kispadján debütáló Supka Attila csapata ellen lépett pályára a Loki a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Döcögősen indult a játék, kisebb debreceni lehetőségeket láthattunk, amelyek az utolsó passzoknál haltak el. Később feljöttek a házigazdák, és a vendégek védelmének olykor hathatós közreműködésével helyzeteket is ki tudtak alakítani: Grófnak többször is a helyén kellett lennie, egy ízben pedig Deslandes mentett a kapu előtt sarokkal, bár a lassítás alapján az a labda mellé ment volna.

A szünet előtt sem változott a játék képe, feltűnő volt, hogy mindkét védelem hajmeresztő hibákra volt képes.

A fordulás után abban bíztunk, hogy felpörgeti a játékot a Loki, de éppen ellenkezőleg, a kövesdiek haraptak jobban, mi pedig továbbra is kínlódtunk.
Ahogy teltek a percek, egyre inkább belenyugodni látszottak a debreceniek a döntetlenbe, nem úgy a Mezőkövesd!
A hazaiaknál a 84. percben Drazsics szépségdíjas gólt szerzett, amelyre már nem volt válasza a DVSC-nek.

A vendégszektorban föl is harsant a rigmus: „húha gyenge, húha gyenge!” (ennél hatékonyabb szöveggel)
Az is volt.

OTP Bank Liga, 9. forduló.

Mezőkövesd-DVSC 1-0 (0-0)

Mezőkövesd, 2200 néző. Vezette: Bogár G.

Mezőkövesd: Piscitelli – Farkas D., Kocsis G., Pillár, Lakveheliani – Karnyicki (Chrien, 76) – Vutov (Vojtus, 60.), Cseke, Cseri (Szépe, 92.) – Nagy D. (Calcan, 60.), Jurina (Drazsics, 76.). Edző: Supka Attila.

DVSC: Gróf – Bévárdi, Deslandes, Baráth P., Korhut – Varga J., Bódi – Soltész (Pintér, 78.), Ugrai (Tischler, 88.), Ferenczi – Bárány (Németh K., 46.). Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.

Gól: Drazsics (84.).

Sárga lap: Farkas (75.), Calcan (88.), Cseke (89.), illetve Ugrai (68.).

Exit mobile version