A válogatott felkészülési mérkőzéseket követően újra magyar bajnokit vívott a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata, szerdán este.
Valóságos rangadót rendeztek a női élvonalban, hiszen Szilágyi Zoltán csapata a nagy rivális, tavalyi bronzérmes Esztergom otthonában vendégszerepelt. A hazaiak a meccset megelőzően két győzelemmel és egy vereséggel a tabella negyedik helyén, míg a cívisvárosiak két győzelemmel a harmadik pozícióban álltak.
Szervezetten kezdett a Vasutas, Sercien-Ugolin és Jovovics is elemében volt, hamar ötgólos debreceni vezetést könyvelhetett el a publikum. A hazai kapuban aztán Bukovszky magára talált, és megnehezítette a piros-fehérek dolgát, a túloldalon pedig érkeztek az esztergomi gólok, így zárkózott Elek Gábor alakulata. A nagyszünetben 16-18 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után is tartotta koncentrált formáját a DVSC, az emberelőnyöket kihasználva azonban a hazaiak meccsben maradtak. Tóviziék mégis tartani tudták 2-3 gólos előnyüket. A hajrára minden kérdés eldőlt a bronzéremért folytatott küzdelem két csapatának összecsapásán. A vége 32-29-es debreceni győzelem lett. Jogosan következett a cívisvárosi örömtánc.
