A lombikkórházak államosítása miatt indítottak eljárást Magyarország ellen

close up of hands holding baby feet

Photo by Rene Asmussen on Pexels.com

Az Európai Bizottság megtette a szükséges lépéseket és egészen pontosan egy kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. Mindezt azért, mert úgy gondolják, hogy a kormány az államosítással sértette a letelepedés szabadságát – közölte a bizottság.

A lombikkórházak államosítása nem most kezdődött el, egészen 2019-ig nyúlik vissza, ugyanis a magyar kormány akkor jelentette be, hogy 6 meddőségi magánklinika fog állami kézbe kerülni. A 2019-es Magyar Közlönyben akkor meg is jelent a pontos lista:

Gulyás Gergely miniszter az akkori bejelentéskor meg is indokolta a döntés és a kérdésekre válaszolva azt mondta: "Ha az egészségügyi finanszírozás öt próbálkozást biztosított, akkor általában csodák csodájára az ötödikre volt sikeres" Majd kérdésekre válaszolni elhangzott az is, hogy „azért a leghatékonyabb, ha állami kézbe veszik a reprodukciós eljárásokat, mert jelentős a finanszírozási vonzata, és azt látták, hogy vannak visszaélések”

Később bejelentették azt is, hogy 100 százalékos támogatottságúvá válnak az ellátásban használatos gyógyszerkezelések, eltörlik az állami támogatással a lombikkezelést végző klinikák teljesítmény-volumenkorlátját.

Az Európia Bizottság azonban nem megy el szó nélkül a magyar kormány döntése mellett. Az álláspontjuk szerint ez a lépés sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek (EUMSZ) a letelepedés szabadságára vonatkozó 49. cikkét. A MAGYAR JOGSZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁVAL A KÜLFÖLDI MAGÁNSZEREPLŐK SZÁMÁRA KIADOTT VALAMENNYI ENGEDÉLY ÉRVÉNYÉT VESZTETTE.

Az indoklásban kiemelték, hogy Magyarországon már eddig is sokkal kevesebb lehetőség volt az ilyen szolgáltatásokra, mint más, hasonló méretű tagállamokban. Mindemellett nem szolgál és nem is igazolható semmilyen közérdekű céllal. A magyar kormánynak most két hónapja van arra, hogy arra a felszólító levélre válaszoljon (és ezzel együtt a felvetett hiányosságokat pótolja) amit a Bizottság küldött el a részére. Amennyiben ennek Magyarország nem tesz eleget nem csak pénzbüntetéssel sújtható, hanem rosszabb esetben az sem kizárt, hogy akár európai bírósági eljárás is indulhat.

Nem szabad elmennünk amelett a tény mellett sem, hogy Magyarországon minden negyedik párt érint a meddőség. Magyarországon 20%-os meddőségi arányról beszélnek a szakemberek. Ez körülbelül 2 000 000 párt jelent. Általánosan egy párnál 30-40%-ban a nő a gyermektelenség oka, és ugyanilyen arányban fordul elő, hogy a férfi meddő.

Exit mobile version