A mentőállomásra és a szeretetdobozokba is sok felajánlás jutott Debrecenben

Fotó: Erdei Balázs

Sikeres a Szeretetdoboz-akció Debrecenben, már legalább 50-60 családnak tudnak tartósélelmiszer-csomagokat összeállítani- tájékoztatta szerkesztőségünket a Debreceni Karitatív Testület. Emellett harmadik alkalommal vittek süteményeket egészségügyi dolgozók részére, szintén civil felajánlásoknak köszönhetően.

Fotó: Erdei Balázs

Még csak pár napja jelentette be a Debreceni Karitatív Testület, hogy a történelmi egyházakkal összefogva gyűjtik idén az adományokat rászorulók részére. Eredetileg az adventi vásárban felállított Add tovább házikón keresztül bonyolították volna le a gyűjtést, de a karácsonyi programsorozat a járvány miatt elmarad, így a Református Szeretetszolgálat koordinálásával úgynevezett „szeretetdobozok” megtöltését tűzték ki célul.

A felhívás úgy tűnik célba ért, hiszen már most 50-60 család számára tudnak tartósélelmiszer-csomagot összeállítani. A kezdeményezés célja, hogy minél több rászoruló asztalára jusson élelmiszer karácsony idejére. Az adományokat december közepééig várják az Új Városházán és a Kölcsey Központban kihelyezett gyűjtődobozokban. Már több vállalkozás és oktatási intézmény jelezte, hogy valamilyen formában bekapcsolódna a gyűjtésbe. a Debreceni Nemzetközi Iskola is részt vett az akcióban, az intézmény által felajánlott élelmiszereket már el is szállította a szeretetszolgálat.

Fotó: Erdei Balázs

Az iskola a Karitatív Testület sütemény-akciójához is csatlakozott. Az iskolába járó gyerekek szülei által, az egészségügyi dolgozók számára felajánlott süteményeket és gyümölcsöket ma szállította ki a debreceni szervezet a Mentőállomásra. A testület immár harmadik alkalommal vitt a járvány epicentrumában dolgozó orvosoknak, és egészségügyi szakdolgozóknak élelmiszereket.

Exit mobile version