A mentősök novemberi bevetései számokban

Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai novemberben sem unatkoztak, közösségi oldalukon a napokban tették közzé statisztikai adataikat.

2025 novemberében a mentősök országosan 109 037 beteget láttak el, s eközben összesen több mint 4,1 millió kilométert tettek meg az utakon. 159 sikeres újraélesztést végeztek el, illetve több mint 45 ezer bejelentőnek segítettek, akik a 1830-as ügyeleti segélyvonalon kértek segítséget. 21 alkalommal segítettek világra egy újszülöttet.

Nagyon sok volt a háztartási baleset, hiszen több mint 11 ezer esethez vonultak ki. A fűtési szezon kezdetével 58 esetben siettek szén-monoxid mérgezés áldozataihoz. Ezek a számok igazolják, hogy ősszel-télen megsokszorozódnak az ilyen jellegű balesetek.

A szezonban érdemes gondoskodni a szellőztetésről, a fűtőberendezések ellenőrzéséről és megfelelő szén-monoxid érzékelő felszereléséről. A legtöbb baj egy kis odafigyeléssel megelőzhető – hívja fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat.

Exit mobile version