Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap.
A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán, szenteste napján napközben borult idő várható és főként a nyugati, délnyugati tájakon csapadékra kell számítani, az eső pedig egyre inkább havas esőbe, illetve havazásba vált.
Síkvidéken megmaradó hóra csak kicsi az esély, vékony olvadozó hóréteg jöhet össze a nyugati, délnyugati tájakon, a dunántúli hegyekben azonban akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Máshol kevés az esély csapadékra és az északkeleti tájakon még a felhőzet is szakadozottabbá válhat. A nappali hőmérsékleten 2 és 8 között alakul szerdán, nagyobb területen megélénkül, megerősödik az északkeletire forduló szél.
Csütörtökön, karácsony első napján a nyugati, délnyugati tájakon még lehet kisebb mennyiségű hó, de ezt követően északkelet felől megérkezik a szárazabb levegő és karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap és visszatérnek az éjszakai fagyok.
