A népi álomzenekar eltutajozik a Színes Tévével Hajdúsámsonban

Nemrég éledt fel csipkerózsika álmából a három évtizede alakult, egykori cívisvárosi zenészek – Jámbor József, Boros György, Jéger Attila – nevével fémjelzett Színes Tévé Téridő- és Álomzenekar, amely a Boros Gyuri emlékére rendezett koncerten is egyedi hangulatú koncertet adott tavaly ősszel. A brigád egyik népszerű dala most új köntösben lép a nagyérdemű elé.

A Színes Tévé basszusgitárosa, az egykori Tankcsapda-alapító, Tóth-Laboncz Attila a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában tanít, ennek is köszönhetően jött össze egy nem mindennapi projekt, amelyet hamarosan a nagyközönség is megismerhet.

Azt tudni kell a művészeti suliról, hogy rendkívül népszerű az ottani zenei képzés, most indult be a cimbalom oktatása, de van fuvola -, klarinét -, hegedű -, gitár -, citera -, ének -, zongora -, ütő -, és néptánc szaka is. Túlzások nélkül, mind nagyon népszerű.

Itt lép be történetünkbe Csóbán Renáta hegedűoktató. A tanárnő öt éve dolgozik a suliban, emellett pedig a Reni és Bandája népzenei formációban húzza a vonót, illetve énekel.

Általa, és a rockzenészek által jöhetett létre most a Színes Tévé & Reni és Bandája alkalmi formáció.

„Hála az égnek, nagyon komoly igény van a zenei képzésre Sámsonban, egyre több gyerek csatlakozik be az oktatásba – nyilatkozta a HajduPressnek Renáta. – Ami a feldolgozást illeti, Jakubecz Sándor művészeti vezetőnk régóta jóban van Labival, s felmerült köztük, mi lenne, ha feldolgozna a Reni és Bandája egy dalt a Színes Tévétől. Együtt keresgélni kezdtünk a dalok között, és a Tutajozzunk el című nagyon megtetszett nekünk. Arra gondoltunk, mi lenne, ha ezt átgondolva, népzenei köntösben előadva dolgoznánk fel. Megvallom, kicsit féltem az ötlettől az elején, nem tudtam, hogyan fog szólni ez a csodás dal ebben a formában. Azonban amikor elmentünk az első próbára, rögtön adta magát az általunk elővezetendő verzió. Például cimbalommal kezdődik, ez megadja az egész dal hangulatát.”

A különleges feldolgozást szombaton rögzítik videóra a sámsoni iskola tornatermében, a Farkas Gyula által készítendő klip mellett később hanganyag is kijön majd a Tutajozzunk el ezen verziójából.

A felvételen a bőgős a Jakubecz Sándor, a brácsás Jeremiás Ádám, a cimbalmos Gallyas Zoltán – utóbbi két muzsikus a Bakator zenekarból lehet ismert -, a másodhegedűs Radovics-Méder Lili lesz hallható, míg Csóbán Renáta énekel és hegedül majd.

Az ötlet adja magát, hogy a produkcióban érdekelt két zenekar együtt is játsszon, de mivel járványhelyzet van, s ráadásul nem egy településen laknak a zenészek, nehézkes lett volna a klipben is összehozni a közös fellépést. Azonban ami késik, nem múlik.

(Tamás Nándor)

Fotók: Magánarchívum

Exit mobile version