A rendőrök ébresztették fel a baleset után a tiszacsegei férfit

Fotó: police.hu

Ittasan ült volán mögé, baleset lett a vége.

Érdekesen indult az egyik tavaly novemberi reggele annak a tiszacsegei férfinak, aki a gyanú szerint ittasan ült volán mögé, balesetet okozott, majd álmából a rendőrök keltették fel- olvasható a police.hu-n. Mint írják,

a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. november 13-án este ellenőrizték a városba bevezető utakat, amely során egy összetört autóra lettek figyelmesek a Daru-Csegei utcán. Azonnal a járműhöz mentek, amiben ülve egy alvó férfit találtak. A tiszacsegei lakost felébresztették, aki elmondta az egyenruhásoknak, hogy mielőtt volán mögé ült alkoholt ivott és balesetet szenvedett.

A 49 éves férfi elmondásából kiderült, hogy Balmazújváros központja felé haladt a autójával, amikor nekihajtott egy közlekedési táblának, majd

leparkolt és aludt egyet.

A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók járművezetés ittas állapotban elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett.

FONTOS:

– Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
– A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet!
Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

Exit mobile version