A repülőtársaságok stratégiája az volt a következő hetekre/hónapokra, hogy fokozatosan visszavezetik a legforgalmasabb útvonalakat. Egyenlőre viszont a korlátozások ezt nem teszik lehetővé. Néhány járat működik még jelenleg, azok számára, akiknek elengedhetetlen az utazás.
Közleményükben kiemelték, hogy a London-Budapest járat maradt csak meg, a gépeket naponta fertőtlenítik és az alacsony utasszám miatt a távolságtartás szabályai is könnyen betarthatóak.
A Ryanair egyébként a gépeit folyamatosan repteti. A pilóták időként megtesznek néhány kört a levegőben, hogy ne essenek ki a rutinból és így a repülőgépeket sem kell felkészíteni a hosszú távú tárolásra. A földön tárolt repülőgép esetében sok dologra kell figyelni, a nyílásokat be kell fedni, a hajtóműveket fóliával kell védeni. A cég a reptetéssel időt nyer, ha elindul majd a légforgalom, akár nyertesként is kikerülhet a fapados járatoknál, hiszen nem kell majd a gépeken komolyabb karbantartásokat eszközölni.
Forrás: utazomajom.hu
