A TIBIÉK korábbi vendége, a Fradi-stadion hangosbemondója beszólt a Honvéd-drukkereknek – videó!

Az NB I 27. fordulójában, a Budapest Honvéd ellen talált vissza a győztes útra a Ferencváros labdarúgócsapata, amely így őrzi hatpontos előnyét a Kecskeméttel szemben, miközben a vendégcsapat az utolsó előtti, azaz kiesőhelyen maradt – számolt be róla a 24.hu. A 3-0-s győzelem utána a Groupama Aréna hangosbemondója, Szendrey Zsolt Károly (Szasza) az alábbi felhívást intézte a kispestiek felé:

„Megkérem az NB II-be igyekvő vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban!”

Az M4 Sport megkereste a Ferencvárost, a klub pedig úgy reagált, hogy a hangosbemondó viccesnek szánta megjegyzését, de az valójában sportszerűtlen volt. „A klub mérlegelte a kolléga 10 éves munkáját és házon belül rendezte az esetet” – idézte a ferencvárosi közleményt az M4 hivatalos oldala, ahol az is szerepel, hogy az FTC fegyelmi eljárás keretén belül vizsgálta az esetet.

Szasza nemrég a TIBIÉK vendége volt az Alföld Televízióban.

Exit mobile version