A válságidőszakban sem szabad feladni a nemzeti célokat – mondta Szijjártó Péter a Hajdúhús 2000 Kft. beruházásának átadásán

Debrecen, 2022. november 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Papp István, a Hajdúhús 2000 Kft. tulajdonosa (b) üzemlátogatáson a Hajdúhús 2000 Kft. új beruházásának átadását követõen Debrecenben 2022. november 7-én. A 2,6 milliárd forint értékû kapacitásbõvítõ fejlesztéshez az állam nagyjából egymilliárd forinttal járult hozzá, a húsipari cég pedig kötelezettséget vállalt 192 fõs dolgozói állománya megõrzésére. MTI/Vajda János

Válságidőszakban sem szabad feladni a nemzeti célokat, például a teljes foglalkoztatottságot, ezért a kormány jelen helyzetben is a beruházások támogatására fókuszál, hogy Magyarország elkerülhesse az európai krízist – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben.

A tárcavezető a Hajdúhús 2000 Kft. beruházásának átadásán alapvető célkitűzésnek nevezte, hogy hazánkban mindenki dolgozhasson, aki csak akar. Mint mondta, erre épült a sikeres válságkezelés a koronavírus-járvány alatt is, így a mostani nehézségek alatt sem szabad más utat választani.

„Az európai gazdaság a recesszió irányába nemhogy megy, hanem rohan öles léptekkel. Mi, magyarok ebből ki akarunk maradni, erre pedig akkor van lehetőség, (.) ha folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb beruházások” – fogalmazott.

A most átadott, 2,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéshez az állam nagyjából egymilliárd forinttal járult hozzá, amiért cserébe a húsipari cég kötelezettséget vállalt 192 fős dolgozói állománya megőrzésére.

„Arra törekszünk, hogy az élelmiszerellátás tekintetében önellátók legyünk, minél több élelmiszeripari termékről elmondhassuk, hogy többet termelünk belőle, mint amit elfogyasztunk” – tette hozzá.

Mint közölte, a dinamikus fejlődést mutatja, hogy az ágazatban 2014 óta hatvanhat olyan nagyobb beruházás történt, amelyet a kormányzat támogatott.

„Aki nem fejleszt, aki nem hajt végre beruházásokat, aki nem a legmodernebb technológiát alkalmazza, az egészen biztosan nem lehet versenyképes ebben az ágazatban sem” – vélekedett.

(MTI/HP)

Exit mobile version