Golovin Vlagyimir szerint a második félidő elején a magyar válogatott megadta a lehetőséget a svéd csapatnak, hogy elkezdje élvezni a játékot, ez vezetett a 26-22-es vereséghez a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, amellyel már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé, de olimpiai selejtezőt érő helyen még végezhet a nemzeti csapat.
„Volt egy szakasz a második félidőben, amikor megvoltak a helyzetek, de nem sikerült befejezni és gólra váltani, utána szépen lassan elfogytunk. Megadtuk a lehetőséget a svéd válogatottnak, hogy elkezdje élvezni a játékot, utána már minden sikerült nekik, nekünk még ott is kimaradtak a helyzetek” – fejtette ki a szövetségi kapitány az MTI kérdésére.
„Nekünk semmi nem volt könnyű, nem is lesz, nehéz mérkőzést várunk a horvátok ellen, eddig is tudtuk, hogy az lesz, most erre a mérkőzésre kell koncentrálni” – tekintett előre Golovin Vlagyimir a középdöntő hétfői zárónapjára, amikor a csapat 18 órától lép pályára. Győzelme esetén megszerzi a csoport harmadik pozícióját, amely a többi hatos eredményeitől függően akár a vb 9. helyét is jelentheti. Mivel a franciák, a norvégok és a dánok már ott vannak a legjobb nyolc között, ezért ez a pozíció olimpiai selejtezős helyet ér.
Mint ismert, a váéogatott keretében ott van a DVSC-ből Töpfner Alexandra, Vámos Petra és Füzi-Tóvizi Petra, illetve tartalékként Grosch Vivien, Kácsor Gréta valamint Petrus Mirtill.
(MTI/HP)
