Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott az Atomki kutatója

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

22 fiatal kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nagyhagyományú díját 2022. február 17-én az MTA Székházban. Az idén ötven éve alapított Akadémiai Ifjúsági Díjra tavaly a teljes magyar fiatal kutatói közösség pályázhatott: intézeti, egyetemi és közgyűjteményi kutatók egyaránt.

A matematikai és természettudományok területén kutató fiatal tudósok közül Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott László Elemér, az Atommagkutató Intézet Izotópklimatológiai Laboratórium (IKER) tudományos munkatársa „Környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának modellezése” című pályamunkájáért.

László Elemér kutatási területe lefedi a környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának vizsgálatát, főként a csapadék izotóp-összetétel és légköri folyamatok közötti összefüggéseket vizsgálja statisztikus és numerikus módszereket alkalmazva.

Cikksorozatában összefoglalta az utóbbi években társszerzőivel közölt eredményeit, amelyek rangos folyóiratokban jelentek meg:

A pályamunkájában bemutatta a kozmogén eredetű trícium (3H) és radiokarbon (14C) izotópok időbeli változásának kapcsolatát a naptevékenységgel, továbbá ismertette a jelenkori klímaváltozást befolyásoló második legerőteljesebb üvegházgáz, a légköri metán jelentőségét és forrásrégióinak térbeli eloszlását Európában.

A díjazott ezeket a kutatásokat a Debrecenben levő Atommagkutató Intézet Izotópklimatológiai Laboratóriumában (IKER) végezte.

Forrás: Atomki / Atommagkutató Intézet

Exit mobile version