Akkumulátorgyár Nyíregyházán: Botrányba fulladt a közmeghallgatás

Kép: Nagykállói Civil Kontroll / Facebook

Több százan rekedtek a helyi kormányhivatal épülete előtt.

Botrányba fulladt a Nyíregyházára tervezett Boysen Battery Components Hungary Kft. akkumulátorgyárával kapcsolatos közmeghallgatás- tudósít a Népszava.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal épülete előtt rekedt több száz ember, miután a meghallgatás kezdete előtt bezárták a főbejáratot. A lap tudósítója két üvegajtó között várta, hogy mozdulhasson ki vagy éppen be, onnan próbálta követni az eseményeket. Nem volt egyedül, a mellette állók közül többen az üvegajtót kezdték el rugdosni.

Többen annak adtak hangot az épületen kívül és belül is, hogy

a köz kizárása a közmeghallgatásról törvénysértő, hiszen a helyieknek nem volt lehetőségük feltenni kérdéseiket.

A közmeghallgatást a Nagykállói Civil Kontroll élőben közvetítette a Facebookon. A hangulat az első perctől kezdve puskaporos volt, többször bekiabálások zavarták meg az éppen beszélőket.

Teljes elhallgatásba és titkolózásba” fordultak az illetékesek és a hatóságok a német Boysen csoport beruházásáról tartott kedd délelőtti közmeghallgatáson Nyíregyházán – jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a nyírségi megyeszékhelyen.

Az MTI a Mi Hazánk képviselőkének, Apáti Istvánnak az esemény után tartott beszámolójából idézett, miszerint

a megyei kormányhivatal által szervezett eseményen semmilyen konkrét választ nem kapott a mintegy 60 milliárd forint értékű beruházással kapcsolatban feltett kérdéseikre a közmeghallgatás több mint száz résztvevője. Nehezményezte, hogy a beruházó, a város, illetve a szakhatóság képviselői sem válaszoltak érdemben például a beruházással okozott környezeti terheléssel, a majdani telephelyen tárolandó mérgező anyagokra, vagy a szennyvízelvezetéssel kapcsolatban feltett konkrét kérdésekre sem.

Kiemelte, hogy

egész egyszerűen ki akarták zárni azokat erről a közmeghallgatásról, akik ellenzik ezt, vagy akik egyébként kellemetlen kérdéseket akarnának föltenni.

Nem csupán a szabolcsi vármegyeszékhelyen, de Debrecenben is forronganak az indulatok a tervezett CATL-üzem kapcsán.

Közben Papp László, Debrecen polgármestere Barcsa Lajos alpolgármesterrel közösen Arnstadtba látogatott, hogy megnézzék a helyi CATL-gyárat.

Exit mobile version