Államtitkár Debrecenben: a V4 fontosabb, mint valaha

A visegrádi országok együttműködése fontosabb, mint valaha – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

    
Szabó László, a Napló TOP 100 klub résztvevői előtt az új típusú külgazdasági stratégiáról és a brit kilépés után várható kétoldalú kapcsolatokról tartott előadásában egyebek mellett hangsúlyozta, hogy míg Európa gazdasága stagnál, a keleti és a déli térségé növekszik, ezért is fontos a keleti és déli nyitás politikája.
    
Kiemelte, hogy az elmúlt három év gazdasági növekedése azt mutatja, hogy a V4 csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) "tud Európa gazdasági motorja lenni" – mondta.
    
Nagy-Britannia unióból történő kilépésével összefüggésben kiemelte: el kell érni, hogy az Európai Unió fair módon kezelje a folyamatot.
    
Utalt arra, hogy Magyarországon jelenleg 800 brit vállalkozás ötvenezer embert foglalkoztat, Anglia az ötödik legnagyobb befektető hazánkban. "Támogatjuk egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás megkötését" Nagy-Britanniával – jelezte az államtitkár.
    
Szabó László szerint a legnehezebb helyzetben a londoni pénzügyi központ, a City van, amely az Európai Unió összes pénzügyi tranzakciójának a 75 százalékát kezeli. Ehhez képest Frankfurtban ennek egytizedét bonyolítják.
    
Ha a bankszektor elkerül Londonból, 90 ezer ember munkahelye szűnik a meg a Cityben – tette hozzá.

(MTI)

Exit mobile version