Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint ma hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.
A választás napján mindkét jelölt derűlátónak mutatkozott győzelmi esélyeit illetően. Szavazatának leadásakor – éppen Floridában – Donald Trump nagyon bizakodónak mondta magát, és később a közösségi oldalán is megerősítette, hogy győzelemre számít. Kamala Harris egy rádióinterjúban úgy vélte, hogy esélye van a győzelemre, és ennek érdekében minden jogosultat szavazásra buzdított. Az időeltolódás miatt az Egyesült Államokban a szavazóhelyiségek nem egy időben zárnak. Közép-európai idő szerint nem sokkal éjfél után a keleti part nagy részén véget ért a voksolás, de a nyugati parton még kora reggelig nyitva tartottak a szavazóhelyiségek.
Az elnökválasztás napján számos kongresszusi helyről is döntöttek a szavazók, és a részeredményekből az derült ki, hogy a republikánusok egy szenátusi helyet elhódítottak a demokratáktól: Nyugat-Virginiában a republikánus Jim Justice kormányzó a 75 százalék körüli feldolgozottságon alapuló eredmények szerint jelentős fölénnyel legyőzte a demokrata Glenn Elliottot.
A legnagyobb feldolgozottság után azonban már biztos, hogy Donald Trump Amerika új/régi elnöke. Beszéde alatt, Trumpot a színpadon állva felesége, Melania Trump, gyermekei, valamint vezető politikusai, köztük a kampány legfőbb tanácsadói, Susie Wiles és Chris LaCivita vették körül. Elmondta:
„Visszaszereztük a szenátus feletti irányítást. És úgy tűnik, a képviselőházban is vezetést szerzünk” Beszédében megfogadta, hogy addig nem pihen, amíg „erős, biztonságos és virágzó Amerikát” nem teremt.
Ellenefele, Kamala Harris eddig még nem nyilatkozott az eredménnyel kapcsolatban.
Amerikában egyébként teljesen másként működik egy választás, mint Magyarországon. Például nincs kampánycsend, a világsztárok és az ott élők is nyíltan és büszkén képviselik azt, hogy kire fognak voksolni és, hogy kit támogatnak. Akár a saját házuk kertjében is nyíltan kifüggesztve jelzik azt, hogy kivel szimpatizálnak. Az egyikori műsorvezető és riporter Gombos Edina, saját YouTube csatornáján számolt be a választással kapcsolatos érdekességekről. Ők a férjével, most először szavaztak Amerikában.
