Atomki-siker: Wigner Jenő-díjat kapott Lévai Géza

A Magyar Tudományos Akadémia és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által alapított Wigner Jenő-díj kuratóriumának döntése alapján a 2022. évi Wigner Jenő-díjat Lévai Géza, az MTA doktora, az Atommagkutató Intézet igazgatóhelyettese, tudományos tanácsadója nyerte el.

Az idei díjazott kilétét így indokolták: a kvantummechanika és az atommagszerkezet szimmetriákra alapozott elméleti modelljeinek fejlesztése és alkalmazása terén elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért és kutatómunkájáért, amellyel hozzájárult a kvantummechanika hagyományos matematikai formalizmusának kiterjesztéséhez, illetve az atommagok szerkezetében megmutatkozó különféle szabályszerűségek értelmezéséhez.

„Kutatóként tudjuk: a valóság csodái messze felülmúlják képzeletünket. A következő hetekben ezt a csodát, a világ megismerésének örömét szeretnénk megosztani” – mondta Freund Tamás, az MTA elnöke a 2022-es Magyar Tudomány Ünnepe csütörtöki nyitóünnepségén.

A nyitóbeszédet és a köszöntőket a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hagyományosan odaítélt díjak átadása követte. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese adta át.

Exit mobile version