Az egykori debreceni Rudolf Gergely, bízik a Fradi jó szereplésében a Juventus ellen

Telki, 2014. szeptember 2. Rudolf Gergely, a magyar labdarúgó-válogatott tagja Telkiben 2014. szeptember 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

A DVSC mezében Bajnokok Ligája csoportkörben is szerepelt Rudolf Gergely a ma esti Juventus -Ferencváros mérkőzésen bízik egy jó Fradi szereplésben. A Loki egykori csatára szerint, a fővárosi csapat rendelkezik olyan támadókkal, akik meglepetést okozhatnak az olaszok védelmének, főleg úgy, hogy egyik biztos pontjuk a török Demiral nélkül kell felállniuk.

Rudolf az M4 Sportnak nyilatkozta a következőket:

Az olasz bajnokság a legtaktikusabb Európában, a játékosok fizikailag is maximálisan felkészültek. A Juventust igazi világsztárok alkotják, ráadásul egyre inkább kezd összeállni az együttes játéka” – mondta az egykori Loki játékos.

„Azt gondolom, amit eddig a Ferencvárostól láttunk a Bajnokok Ligájában, hogy képes volt a mérkőzések egyes periódusaiban dominálni, az biztató a jövőre nézve” – tette hozzá.

Exit mobile version