Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága pénzbírsággal sújtotta a Lokit

A frissen feljutott a DVSC vendégeskedett a Bpzsik stadionba szombaton este, ahol fordított és nyerni tudott a házigazda Bp. Honvéd ellen 1-4 arányban.

Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás alapján a DVSC-t a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért 2 milliós pénzbüntetésben részesítette.

Az indoklás szerint a július 31-i, Honvéd elleni idegenbeli találkozón a debreceni drukkerek megbotránkoztató, obszcén rigmusokat kiabáltak, míg az augusztus 8-i Loki-Újpest meccsen szurkolóink az obszcén kifejezések skandálása mellett “füsthatású pirotechnikai eszközt” használtak.

Klubunk vizsgálja a fellebbezés lehetőségeit, erre 5 nap áll rendelkezésre. Fontos tudni, hogy a hasonló szabályszegések hosszabb távon az anyagi teher mellett akár pontlevonáshoz is vezethetnek, ezért a DVSC vezetése egyeztetést kezdeményez majd a szurkolókkal a hasonló esetek elkerülése céljából.

(dvsc.hu)

Exit mobile version