Kevés ilyen lehetőség van, mint ez a mostani. Olyan természetfotósokkal van lehetőség együtt dolgozni, akik szívvel lélekkel kattintanak nap, mint nap.
Máté Bence magyar természetfotós az egyik szakember, aki lehetőséget biztosít a fiatalok számára. Olyannyira, hogy az ő birtokán lehet majd a tudást elsajátítani. Bence 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, „Az év természetfotósa 2010” (Wildlife Photographer of the Year) címet. A világverseny történetének egyik legeredményesebb fotósa. A Bridge Budapest nonprofit egyesület felmérése szerint a 9. legismertebb – Magyarországon élő – magyar külföldön. Nemzetközi hírnevet a különleges kivitelezésű féligáteresztő tükrös lesek tervezésével is szerzett.
Daróczi Csaba, aki egyébként Debrecenben született, majd Püspökladányban nőtt fel, szintén részese a projektnek. A természet iránti vonzalma már fiatal korában kezdődött, de a fotózás szele csak kollégista évei alatt, a középiskolában legyintette meg – ugyanakkor a fekete-fehér fényképezés és laborálás nem hozta lázba. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de sokat segítettek neki a tapasztaltabb természetfotósok is. Ebben az évben pedig zsinórban negyedszer lett Daróczi Csaba az év természetfotósa. A Varázslatos Magyarország idei legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett 2024-ben és 2023-ban is.
Potyó Imre is része a csapatnak. Környezetkutató, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, számos hazai és nemzetközi díjat nyert természetfotós. Szívügye a tudatformálás, így képeivel, előadásaival, saját ismeretterjesztő cikkeivel, rovataival és vezetett túráival sokakat hozott már közelebb a természethez. Korábban kutatóként dolgozott az MTA intézeteiben, ahol elsősorban dunai halbiológiai felmérésekben, illetve kétéltűekkel, kérészekkel és talajtannal kapcsolatos kutatásokban vett részt, az MME tagjaként pedig madártani vizsgálatokat végzett. Potyó Imre egyetlen magyarként jutott be a világ legrangosabb természetfotós pályázatának díjazottjai közé.A Wildlife Photographer of the Year pályázatra 2022-ben 90 országból csaknem 40 ezer képpel neveztek a természetfotósok. Pár napja pedig az Év Természetfotósa pályázat díjátadóján a legszebb természetfotókat és alkotóikat ünnepelték. Idén a néhány díj és a 7+1 (werk) kiállított képe mellett ismét sikerült elnyernie a MAGYARORSZÁGON KÉSZÜLT LEGSZEBB TERMÉSZETFOTÓ különdíját.
Ők hárman azok, akiktől igazán lehet tanulni és azok, akik minden mozzanatát ismerik ennek a szakmának. Az ország minden pontjáról, így akár Debrecenből és környékéről is lehet jelentkezni a „tehetségkutatóra”.
