Balhé van, Bognár elmondta: „nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázzon”

Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden vizsgálatot rendelt el Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjének nyilatkozata miatt. A paksi tréner egyáltalán nem trágár módon, de kiritizálta a játékvezető, valamint a videobíró közreműködését a Paks-FTC (1-3) meccs után.

Hamar jött a válasz, Bognár szerdán a Nemzeti Sporthoz eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, az MLSZ által kezdeményezett fegyelmi eljárás ellenére tartja magát a Ferencváros elleni mérkőzést követően megfogalmazott véleményéhez.

A szakvezető így nyilvánult meg az „Elég a kiszolgáltatottságból” című levelében:

„Ragaszkodom a saját véleményemhez, nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázza a mondanivalómat. Nem vagyok hajlandó előre megírt sablonokat bemondani. Úgy tudom, 2021-ben Magyarországon a szabad véleménynyilvánítás megengedett – írta Bognár György a Nemzeti Sportnak. – A játékvezető ugyanolyan közszereplő, mint én, tehát a teljesítménye, szakmai hozzáértése nyilvánosan kritizálható. Nem mondtam, hogy hülye Bognár, nem csalóztam le, még csak nem is gondoltam rá, egyszerűen hibázott, és ezzel befolyásolta a végeredményt. Pont. A VAR két hónapos múltja alatt számos kérdés vetődött fel az alkalmazásával kapcsolatban, de mindenki lapít, mint nyúl a fűben. Szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy szükség van az eddigi tapasztalatok értékelésére.”

Bognár György

Vélhetően a sztorinak itt még koránt sincs vége.

Fotó: paksifc.hu

Exit mobile version