Az ítélet nem jogerős.
Előkészítő ülés keretében született ítélet annak a három rendőrnek az ügyében, akik bántalmazás miatt álltak a Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa elé ma délelőtt- derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből. Mint írják:
2019. augusztus 25-én dél körül a három vádlott két másik rendőrrel közösen megjelent egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, mert onnan családi konfliktusról érkezett bejelentés. A vádlottak és a két rendőr a helyszínen intézkedett egy agresszív, ittas állapotban lévő férfivel szemben, aki a saját karját is többször megharapta. Annak érdekében, hogy a férfi önkárosító magatartását megfékezzék, a kezeit hátra bilincselték és mentőt kértek a helyszínre, amelynek kiérkezéséig a férfit beültették a szolgálati gépkocsiba.
A három rendőr azonban nem várta meg a helyszínen a mentőket, hanem fél 1 körül elhajtottak a kocsi hátsó ülésén lévő megbilincselt férfival egy parkolóba. A közlemény szerint:
A férfiről ekkor a harmadrendű vádlott videófelvételt kezdett készíteni, amivel társai egyetértettek. A felvétel rögzítése közben az elsőrendű vádlott a sértett tarkóját megszorította és a fülébe kiabált. A sértett fájlalta a csuklóját, azonban az elsőrendű vádlott az agresszív viselkedést nem hagyta abba, eközben a gépkocsi első ülésen tartózkodó másodrendű vádlott hátrafordult és háromszor a sértett irányába ütött, akit egyszer el is talált. Eközben a videófelvételt készítő harmadrendű vádlott is kiabált a férfivel, majd az elsőrendű vádlott tovább folytatta a bántalmazást és a megfélemlítést. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a vádlottak célzottan azért tanúsítottak kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást, hogy a sértettben az adott etnikai csoporthoz tartozása miatt riadalmat keltsenek.
Az eljáró bíróság az elsőrendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte 4 évre felfüggesztve pártfogó felügyelete alatt, és indulatkezelési terápiára is kötelezte a férfit. A másodrendű vádlottat 1 év 11 hónap, míg harmadrendű társát 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását mindkettőjük esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette. A szolgálati jogviszonyuk megszűnt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon, lefokozásukról szintén ma döntött a bíróság.
Az ítélet nem jogerős, az első- és másodrendű vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt kért.
