Beindulnak a csajok

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a debreceni vendégszereplésével három szempontból is kiérdemelte az elsődleges jelzőt. Egyfelől azért, mert a teátrum most először képviseltette magát a Debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, másfelől azért, mert a koronavírus-járvány miatt késve indult szabadtéri színházi szezont ő nyitotta meg a 9-től-5-ig című produkciójával 2020. július 20-án, harmadrészt pedig azért, mert rögtön egy ősbemutatóval jelentkezett. A nyíregyházi társulat ugyanis Dolly Parton műve alapján Magyarországon először vitte színre ezt a musicalt. 

A Szente Vajk Jászai Mari-díjas rendező megálmodta darab elvileg a ’70-es évek Amerikájában játszódik, de a mondanivalója ma is rendkívül aktuális. A tartalmi mag nagyon egyszerű sztereotípiákra épül: egy amerikai nagyvállalat életébe csöppenünk bele, ahol tipikus munkahelyi konfliktusokkal és előre leosztott szerepekkel találkozunk. Ott van a cégért a lelkét kitevő, nyilván a képességei alapján jóval magasabb beosztásban reménykedő titkárnő, Violet (Horváth Margit), az akkor épp a céghez kerülő, teljesen tapasztalatlan, így mindenhez alkalmazkodni igyekvő fiatal lány, Judy (Gubik Petra), a Barbie-baba kinézetű, így a belső értékeire és érzékenységére senki sem figyelő Doralee (Kulcsár Viktória), na meg hozzá a nagyfőnök, Hart (Puskás Tivadar), aki szó szerint egy „kőbunkó” fazon: szexista, egoista, kizsákmányoló, s Doralee bájait ő is félreértendő, feleséggel rendelkezvén a lánnyal mégis kikezdeni igyekvő macsó. Akinek a viselkedése és cégvezetése ellen, és akinek durva, nőellenes „poénjai” ellen ez a három fent említett hölgy összefog, s komoly „haditervet” eszel ki.

Mivel a szüzsé ennyire klisészerű, a lényeg egy ilyen produkció színrevitelében éppen ezért nem a tartalmon, hanem a megvalósításon van. Azon áll vagy bukik az adaptáció, hogy a rendező instruálásával a művészek hogyan tudnak minél több életet, lelket lehelni ezekbe a papírmasé figurákba. Nos, Szente Vajknak és a színészgárdájának ez nem hogy sikerült, de mindez maximális profizmussal társult. A rendező ugyanis a díszlet-és a jelmeztervezővel, Rákay Tamással és Kovács Yvette Alidával karöltve egyáltalán nem a „retrófílinget” hozta be a színpadra: mind a jelmezek, mind a díszlet annyira mai, hogy ezáltal is azt érezhetjük: nem a ’70-es évek letűnt problémáival, hanem nagyon is aktuális munkahelyi és a férfi-nő viszonyokban megbújó gondokkal találkozunk, amelyek, ha lehet, még jobban felerősödtek az elmúlt fél évszázad alatt.

A problémák maivá tételéhez pedig a színpadon a mostani, felgyorsult világunkhoz teljesen adekvát „pörgés” társul. A kétórás darab minden percben történik valami, a forgószínpad segítségével állandóan változnak a helyszínek, s hol a főnök irodájában vagyunk, hol a dolgozók irodaterében, hol pedig Hart lakásán. Ez utóbbi azért lehetséges, mert a lázadó, az érdekeikért „beinduló” csajok a produkció fénypontjaként „wunderkendert” szívnak, és e szer hatása alatt „világosodnak meg”, hogy hogyan is bánhatnának el a főnökükkel. S annyit elárulhatok mindenféle spoilerezés nélkül, hogy Hart lakása egyben – a csajok ármánykodása eredményeképpen – börtönné is válik, miközben az oda száműzött Hart híján az irodában Violet vezetésével megkezdődik a teljes átalakítás, amely demokratikusabbá, egyenlőbbé teszi az ott folyó munkát, és a női és férfi nem megkülönböztetésének a mellőzésével valósul meg. 

A karakterek pedig egytől egyig remekelnek. Ehhez nyilván kell – lévén, hogy musicalről van szó – a mindenkinél meglévő kiváló énekhang, de nem csak ez. Hanem véleményem szerint az is, hogy láthatóan ezek a művészek remekül érzik magukat a szerepükben, s ez biztosít nekik lehetőséget arra is, hogy saját magukon, pontosabban a saját maguk játszotta karaktereken ironizálni is tudjanak. Hogy ne vegyék túl komolyan magukat. A Violetet játszó művésznő a maga negyvenes éveivel egyáltalán nem akar fiatalabbnak látszani a koránál, nincs szüksége a sokszor nevetségessé váló önfiatalításra, mert teljesen tisztában van a saját értékeivel, és azzal is, hogy a középkorúsága ellenére még mindig nagyon szép és kívánatos asszony. De a fent említett művészeken túl a művészi profizmus egyik legeklatánsabb példája az a Rozt megformáló Kosik Anita, aki a többiekkel ellentétben rajong a főnökéért, mindent megtenne érte, és azt, hogy mi ez a minden, humoros, ugyanakkor önironikus jelenetek sokaságában tárja elénk. De épp a magát túl komolyan nem vétele miatt hiteles a Violetnek udvarló, a hölgynél jóval fiatalabb Joe (Gulácsi Tamás) is, akinek a játékát látva az őszinte szándékaiban egy cseppet sem kételkedünk.

A hangi és színészi kvalitások megléte pedig összességében fergeteges estét eredményez, s eredményezett a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is. Hogy a cég, s benne a dolgozók sorsa hogyan alakul a végére, azt azért nem árulom el, mert hátha valaki kedvet kapott a darab megtekintésére. Ami nem lehetetlen, hiszen a nyíregyházi teátrumban, lévén, hogy sikerdarab, repertoáron tartják az előadást, tehát ott továbbra is bárki megtekintheti a Judy-Violet-Dolaree hármas főnök elleni cselszövényeit és ármánykodásait.

Az alkotók:

Szereplők:

Továbbá:
Imre Bianka, Juhász Regina, Kucsmár Szintia, Nagy Zsanett, Végvári Boglárka, Borbély Csaba, Együd Péter, Holló Arnold, Kovács Balázs, Drenyóczki Martin

Zenekar:
Subertné Palkó Mariann, Beri Áron, Bócs István, Császár Zoltán, Császár Péter, György Kristóf, Horányi Tamás, Kasellák Zsolt, Koi Gergő, Lakatos István, Linzenbold Gábor, Szilágyi Ákos, Tamás Attila

Dalszövegek és szövegkönyv: Patricia Resnick
Zene: Dolly Parton
Hangszerelés: Bruce Coughlin
További hangszerelések: Stephen Oremus és Alex Lacamoire
Fordította: Galambos Attila és Szente Vajk
Díszlettervező: Rákay Tamás

Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Zenei vezető: Nyitrai László
Súgó: Nagy Erzsébet
Ügyelő: T-Laforest Csaba
Rendezőasszisztens: Rajkó Balázs

Rendező: Szente Vajk

Gyürky Katalin

Fotó: debreceniszabadteri.hu