Bényeit nmeghívták az U19-es válogatottba, indul a szezon a Loki számára

Az U19-es (2003-asok) korosztályos magyar labdarúgó-válogatott következő programját 2021. augusztus 1. és 4. között rendezik, melynek keretében Telkiben edzőtábort tartanak – írja a dvsc.hu.

A DVSC játékosai közül Bényei Ágoston meghívást kapott a válogatott keretbe, valamint biztonsági tartalékként Talpalló Norbert neve is szerepel a listán. Az edzőtábor augusztus 4-én a Magyarország U19–Szlovákia U19 mérkőzéssel zárul, melyet 17 órától játszanak a Győr, ETO Park Stadionban.
Ugyancsak a klubot érintő hír, hogy nem múlt el sérülés nélkül a Loki AS Roma elleni felkészülési mérkőzése.

Az első félidő közepén az egyik olasz játékos rátartott Szécsi Márk lábára, aki sajnos nem is tudta folytatni a játékot. Támadónknak a bokája és a sípcsontja is megzúzódott, viszont már hétfőn megkapta az első kezelését, és remény van arra, hogy nem kell sokat kihagynia.

A piros-fehérek már a nyitány lázában égnek, ugyanis szombat este 20 órától a Honvéd ellen, az új Bozsik-stadionban kezdi a bajnokságot a DVSC.

A találkozóra már kaphatók a belépők online, a D4–D7 szektorok a vendégszektorok.

Fontos, hogy a belépéshez védettségi igazolvány (vagy a védettséget igazoló applikáció) kötelező, ezt ellenőrzik, emellett személyes azonosításra alkalmas igazolvány is szükséges. Természetesen külön büfé és mosdó várja a debreceni szurkolókat, a vendégszektor bejárata az Iparos utcánál található, a vasúti hídon keresztül lehet megközelíteni a szektort. Parkolás az Iparos utcában (a helyek száma korlátozott).

A Honvédtól kapott információk szerint kiemelt mérkőzésről van szó, így a kiemelt találkozókra vonatkozó jegyárak érvényesek.

Helyszínen:

Felnőtt: 2450 forint

Diák, nyugdíjas: 1850 forint

Mozgáskorlátozott: 1600 forint

Elővételben:

Felnőtt: 2200 forint

Diák, nyugdíjas: 1750 forint

Mozgáskorlátozott: 1500 forint

(dvsc.hu)

Exit mobile version